A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Posta emellett az MTI kérdésére közölte: a jogszabályi kötelezettségként előírt mintegy 1600 helyett országszerte 2233 posta áll az ügyfelek rendelkezésére.
A társaság még október végén jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését a háború és a szankciók okozta válság, az energiaárak radikális megemelkedése miatt.
A hétfői közleményben kiemelték, hogy a cég új vezetősége az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív egyeztetéseket folytatott a postahelyekről. Ahol a települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, ott megállapodás született a további működésről.
Ismert, a váci önkormányzatnak például évi 42 milliót kell fizetnie, hogy újra nyitva lehessen az egyik helyi kisposta - ezt a testület rendkívüli ülésén meg is szavazták. Korábban maguk a váciak is demonstráltak a deákvári postájuk bezárása ellen, amikor országszerte tiltakozás szerveződött az ügy köré.