A magyar-lengyel barátság napja alkalmából tanácskozott Áder János és Andrzej Duda

A magyar-lengyel barátság napja alkalmából tanácskozott Áder János és Andrzej Duda

A magyar-lengyel barátság napja alkalmából videobeszélgetést folytatott Andrzej Duda lengyel és Áder János magyar köztársasági elnök hétfő este. Holnap pedig a lengyel zászló is lobogni fog az Országház homlokzatán.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményében azt írta: a két elnök a tanácskozás során felidézte a két nemzet történelmi sorsközösségét, méltatták a közös értékeket és az együtt elért eredményeket, és több aktuális európai és nemzetközi kérdést is megvitattak, beszéltek továbbá a koronavírus-járványról. Kedden pedig a két elnök felesége, Herczegh Anita és Agata Kornhauser-Duda is virtuális találkozót tart.

Az Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben nyilvánította március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává.

Azóta mindkét országban megünneplik, évente váltakozó helyszíneken nagyszabású államfői programmal köszöntik a két nemzet immár ezer évre visszatekintő, sok szempontból páratlanul szoros kapcsolatát

 - fogalmazott a KEH.

Az eseményt a kétévenként sorra kerülő házigazda országnak mindig más-más városa vagy kerülete rendezi meg. Tavaly Csepelen lettek volna a nap központi eseményei, de a járvány miatt a programokat végül nem lehetett megtartani. Idén a dél-lengyelországi Bochnia lett volna a házigazda, de a koronavírus-helyzet miatt most sem lehet több száz ember részvételével rendezvényt tartani. Ezért született meg az a döntés, hogy a két ország államfője ez alkalommal, tekintettel a rendkívüli helyzetre, virtuálisan ünnepli meg a magyar-lengyel barátságot - írták. 

"A járvány körülményei között újszerű módon ünnepel a budapesti lengyel és a varsói magyar nagykövetség is: ez utóbbi egy sor virtuális rendezvénnyel emlékezik meg az évfordulóról" - áll a közleményben. 

Továbbá a jeles nap alkalmából a magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm elnökének javaslatára

március 23-án, Budapesten az Országház homlokzatára kitűzik a lengyel nemzeti lobogót, a lengyel parlament épületét pedig a magyar nemzeti színekkel világítják meg Varsóban 

- tájékoztat az Országgyűlés Sajtóirodája.

(MTI összeállítás)