Két embert letartóztattak a Mall.hu ügyben - bűnözésből éltek

A Fővárosi Törvényszék hétfői közleményében felidézte: a Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványozta a kedden őrizetbe vett két gyanúsított letartóztatását. 
    
A gyanú szerint az egyik ismert magyar webáruház mögött álló cég az EU területéről származó, egy cégláncolaton keresztül beszerzett, majd belföldön értékesített árucikkek után az áfát nem vallotta be, illetve nem fizette be. A gyanúsítottak vezető szerepet játszottak a cégláncolat működtetésében és irányításában, amit jelentések, házkutatásról és lefoglalásról készült jegyzőkönyvek is alátámasztanak.
    
A nyomozó hatóság kedden nagyszabású akciót kezdett az ügyben érintett cégeknél, a nyomozás még tart.
    
A gyanúsítottak korábban a büntetőeljárásban érintett cégeknél voltak bejelentve, és ezeket feltehetőleg bűncselekmény elkövetéséhez használták. A nyomozás jelenlegi adatai szerint nem is volt legális jövedelmük, elsősorban bűncselekményből szerzett haszonból éltek. Egyikük büntetett előéletű, a gyanú szerinti bűncselekményeket is felfüggesztett börtönbüntetés és pártfogói felügyelet, valamint további két büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Ezért a bíróság szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el.
    
A végzés nem jogerős - olvasható a törvényszék közleményében.
    
A Mall.hu kedden jelentette be, hogy telephelyét a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV), valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai ellenőrzik, ezért a megrendeléseket nem tudják teljesíteni. A cég MTI-hez eljuttatott akkori közleménye szerint egy munkavállalójuk tevékenységével összefüggésben kezdeményezte a NAV és az NNI a helyszíni vizsgálatot kedden.
    
A NAV szerdai közleménye szerint az országos, kétszázharminc helyszínen indított akcióban leleplezett bűnszervezet 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul olyan árucikkek után, amelyeket többi között webáruházaknak adtak el.