Már Gyurcsány sem hisz a DK megerősödésében

Tisztújítást tart és bemutatja új logóját a bukott miniszterelnök politikai minoritása, a szélsőbaloldali Demokratikus Koalíció.

A bukott miniszterelnök felszólította hallgatóságát: „mutassák meg, hogy ez a föld nem a reménytelenség vidéke, van alternatívája a menekülésnek, a semmittevésnek, a meghunyászkodásnak”. Kijelentette, oka van annak, hogy a „demokratikus sokaság” azt kívánja, minél előbb, lehetőleg 2016-ban előrehozott választásokat tartsanak.

Szavai szerint ehhez nem elég elküldeni a jelenlegi rezsimet, mert ez a feladatuk könnyebbik fele. A DK-nak az a dolga, hogy 2016-ra megmutassa, képes másokkal együtt kormányozni Magyarországot, hogy mindenki láthassa a Demokratikus Koalíció "kormányzóképes erő "- fogalmazott. Ezzel lényegében Gyurcsány a saját bukását ismerte el, hiszen szavai azt jelentik: nem számít arra, hogy a DK valaha is kormányváltó párttá erősödjön, csak töltelék pártocska maradhat, a baloldali ellenzék hátán felmászva.

Ennek ellenére Gyurcsány előadta vágyálmát: azt szeretné, ha minél többen látnák és hinnének abban, hogy „a DK a jövő pártja, a jövő polgári Magyarországának az egyik pártja”.

Szavai szerint a kongresszussal „folyamatot indítanak el, amely megmutatja, hogy képesek többet mondani és tenni a rendszer tagadásánál, képesek megmondani, hogy mi történik annak bukása után”.

Gyurcsányt közben a bíróság is várja. A bukott miniszterelnököt és több más, a 2006. évi brutális őszi tömegoszlatások idején hivatalban volt politikust is tanúként idézett be márciusra a Fővárosi Törvényszék az egykori rendőri vezetőkkel szemben folyamatban lévő perben - írja a Magyar Nemzet szombati számában. A lap írása szerint a bíróság Kiss Károly hadbíró alezredes vezette katonai tanácsa a közelmúltban döntött a meghallgatások sorrendjéről. Az újság emlékeztet arra, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya a kilenc évvel ezelőtt történt eseményekkel összefüggésben tizennégy volt és jelenlegi állományban lévő rendőr ellen a 2006. szeptember 19. és 21. között, és október 23-án Budapest utcáin történt erőszakos tömegoszlató eseményekkel összefüggésben 15 pontban emelt vádat.

A kongresszuson mutatták be a párt semmitmondó új logóját is. Ehhez kapcsolódott, hogy a Facebookon néhány nappal ezelőtt borzalmasabbnál borzalmasabb kampányvideókkal sokkolták az internet közegét, amit most összefűzve, egyben is levetítettek. Az egyik videóról, amiben Vadai Ágnes bohóckodik kiélt tekintettel és gitárral rángatózva a kezében, mi is elmondtuk a véleményünket.

Vadai Ágnes egyébként semmit sem bízott a véletlenre, ő még egy "laza vacsorát" is összedobott a tisztújítás előestéjén:

 

A párt tagjai két évre választanak elnököt, öt alelnököt és maximum tízfős elnökséget. Az elnöki címért egyetlenként a DK-t jelenleg is vezető Gyurcsány Ferenc indul.