Márki-Zay Péter öt percet kapott a köztévében, oda is pörkölt a valótlanságokért

Márki-Zay Péter öt percet kapott a köztévében, oda is pörkölt a valótlanságokért

Köszönöm szépen, hogy lehetőséget adtak, hogy négy év alatt öt percet megszólalhasson a teljes magyar ellenzék, mintegy 2,5-3 millió ember képviseletében vagyok itt

– érzékeltette az aránytalan helyzetet a köztévében szerda reggel Márki-Zay Péter, egyben sérelmezve, hogy az évi 130 milliárd forintból működő közmédiába korábban még nem kapott meghívást. Most is csak azért szólhatott az Egységben Magyarországért pártszövetség miniszterelnök-jelöltje és listavezetője, mert a választási kampányban a pártok, jelölőszervezetek öt percben bemutathatják programjukat az M1-en.

Márki-Zay Péter ez idő alatt leginkább egy monológot mondott végig, a műsorvezető pedig úgy tűnt, nem kívánta őt kérdésekkel kizökkenteni, így viszont a kormányfőjelölt megszakítás nélkül beszélhetett. 

Elhallgatják önök elől az igazságot, azt, hogy én egy hétgyermekes, konzervatív, keresztény családapa vagyok. Hogy én előbb voltam konzervatív, mint Orbán Viktor.

– idézte fel Márki-Zay Péter, aki kifejtette, hogy a kormánypártok és a médiájuk folyamatosan valótlanságokat állít róla és az ellenzéki szövetségről. Sokkal könnyebb hazudozni, rágalmazni, lejáratni, mint a valóságot bemutatni – mutatott rá.

Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor nem áll ki vele egy miniszterelnök-jelölti vitára, majd a kormányfő politikai pálfordulásait is felelevenítette.

Arról is szólt, hogy a fideszes médiában "a háborúról is folyamatosan hazudnak, azt állítják, hogy mi küldenénk katonákat, pedig éppen Orbán Viktor küld fegyvereket Ukrajnába, és ő ígért katonai segítséget Boris Johnson brit miniszterelnöknek".

"Gyújtogatóra ne bízzák a tűzoltást"

– fűzte hozzá, ezzel ugyancsak Orbán Viktorra célozva, aki az elmúlt években háborús retorikával operált. A kormányfőre szerinte nem lehet bízni a békét, Orbán "minden háborúját elvesztette", 44 ezer felett jár a koronavírus-járvány magyarországi halálos áldozatainak száma – hozta fel példaként.

Az utolsó percekben az ellenzéki programpontokra tért rá. A pártszövetség nevében leszögezte: 

  • ellenzik a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét, 
  • fellépnének az inflációval szemben,
  • valódi, fenntartható rezsicsökkentést szeretnének,
  • adómentessé tennék a minimálbért, 
  • svájci indexálás szerint emelnék a nyugdíjakat, 
  • nem tennék fizetőssé az egészségügyet, csökkennének a várólisták,
  • megfizetnék a rendőröket, a tanárokat és az egészségügyi szakdolgozókat is, valamint
  • az elszámoltatás jegyében a korrupt szereplőket politikai hovatartozástól függetlenül börtönbe küldenék.

Az európai élethez ne kelljen Európába menni, hanem Európa jöjjön ide

– utalt végül Márki-Zay Péter arra, szeretné, hogy a fiataloknak ne kelljen külföldre menniük és itthon kapjanak segítséget a lakhatáshoz.

Egyfajta fedezetként arról is szó ejtett, Hódmezővásárhelyen milyen eredményeket ért el polgármesterként, például az építményadó eltörlését, vagy épp az ingyenes buszközlekedés bevezetését helyben.