Hat évet húztam le a Hír TV-ben. Benne voltam a G-nap előtti csapatban, de azután is része maradtam. Egy hónapig még dolgoztam a televízió visszafideszesítése után is.
Életemben nem hoztam jobb döntést, mint amikor a hatalomátvétel hírét meghallva azonnal, augusztus elsején beadtam a felmondásomat. Láttam, hogy mi folyt ott az első napon, és már akkor elég volt belőle. Ha egy kicsit pontosabb vagyok, felfordult tőle a gyomrom.
A Fideszben nincs helye a kritikának
Varga István, ahogy Kocsis Máté is mondta, tényleg valótlanul állította, hogy a „másik oldalon” jobb tollforgatók vannak. A fideszes médiaholding őszinte nyilatkozata miatt lemondott (kirúgott, Rogán Antal által elbocsátott) vezetője jobb és baloldali relációban beszélt az újságírásról az ominózus interjúban, holott ez óriási hiba volt.
Ugyanis ebben, a kormány szócsöveként szolgáló rendszerben kétféle szerepkör létezik: a parancsolók és a végrehajtók. Az, ami ott megy, se nem jobb, se nem bal, hanem színtiszta propaganda – fentről jövő utasításokkal, az ott dolgozók önálló gondolatai nélkül.
Több olyan eset volt ottlétem alatt a televíziónál, hogy csörgött a telefon, és javítani kellett. Na nem az elgépelés, hanem a tartalom miatt. Pedig stimmelt minden. Vagy épp elkaptam egy aláírás nélküli levelet, amin „terhelő információ” volt a kormány aktuális ellenfelére nézve.
Ilyen ez a Kocsis Máté-féle újságírás, a fideszes szellemi fölény
Nagy Emíliának hívták a tanárnőt, akiről még az Orbán-Simicska-szakítás előtt lejárató anyagot kellett csinálni. Az volt a bűne, hogy kritizálta a kormány oktatáspolitikáját.
Emlékszem, amikor az anyagon dolgozó riporter bejött, és megkérdezte a szerkesztőt, hogy van-e engedély a forgatásra az iskolában, ahol Nagy tanított. A szerkesztő azt mondta, hogy nincs engedély, de menjen csak be, nem lesz belőle baj. Kérdezze meg nyugodtan a tanárt, hogy van pofája a kormányt kritizálni, és mi van a büntetett előéletével – mondta.
Nem sokkal utána láttam az asztalom szélén egy aláírás nélküli levelet, amelyen az állt, hogy Nagy Emíliát csalás miatt elítélték. Leírták az ügy részleteit, benne az adatokkal. Erre hivatkozva utasította a szerkesztő a riportert, hogy menjen be nyugodtan a kormány ellen felszólaló tanárnőhöz, és kérdezzen az ügyről.
Később kiderült, hogy egy másik Nagy Emíliáról volt szó, a tanár ártatlan. Botrány lett belőle, a „jó tollú” újságírók megírták. A riporter pár nappal később felmondott, mert nem bírta elviselni, hogy vele azonosítják azt a szakmaiatlanságot, amihez valójában csak annyi köze volt, hogy parancsot hajtott végre.
Szóltak nekem is.
A négyes metró átadója előtt nem sokkal jelezték: szedjem ki az alsó hírcsíkból, hogy a szerelvények csak két vonatkísérővel indulhatnak el - egy az elején, egy a végén. Mert ez nem jó üzenet a tábornak. Mert a Fidesz úgy megcsinálta a négyes metrót, hogy csak az a rohadt alagút tartotta vissza attól, hogy Bécsig közlekedjen.
Akkoriban nem volt trafikmutyi, nem semmiztek ki embereket, még az egészségügy is jól működött. A Kocsis Máté-féle szakújságírók szerint. Nekem ettől az egésztől mégis hánynom kellett. Mert én is tudtam, és tudta mindenki a tévében is, hogy hazugság az egész.
Hiába jelentette be nem sokkal a G-nap előtt egy drámai hangulatú decemberi értekezleten az akkori/mostani vezérigazgató-helyettes, hogy semmi baj;
„Mostantól lehet függetlenként dolgozni, ez az újságírók álma. Tudjátok gyerekek: bármit hallunk, Orbán Viktort és családját nem kell támadni, mert nem érkezett ilyen utasítás.”
Átmeneti állapot
2015. február 6-án volt az a nap, amikor Orbán Viktorról elmondta az egykori legjobb barátja, hogy minek gondolja valójában. A Simicska-médiabirodalom teljes addigi vezetősége felállt. Azt sem tudtuk, hogy mi történt, teljes volt a bizonytalanság.
Ez az állapot csak addig tartott, ameddig az új vezérigazgató-helyettes el nem mondta egy értekezleten, hogy most már tényleg bármilyen témát megírhatunk. Így is lett.
Hetek sem teltek el, és azt vettük észre, hogy minőségi műsorokkal bővült az addigi kínálat, új emberek érkeztek és valóban újságírói feladatokat kellett ellátnunk. Nem volt a fideszes rendszerben megszokott „jó dolog-rossz dolog” besorolás, jöttek az olyan témák, amikkel addig csak az utcán találkoztam, meg a „libsibolsikomcsi” sajtóban.
Hirtelen más szerkesztési elvek kezdtek érvényesülni: voltak témák, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, és olyanok, amelyek nem. Lett egy új, zárójeles harmadik kategória is: a már megszokott fideszes, semmitmondó propagandaközlemények. Ezeket az egyre agyatlanabbá váló, valódi üzenettel nem rendelkező írásokat már csak akkor dolgoztunk fel, ha véletlenül volt valami értelmes is elrejtve, az elmúltnyolcévezés, migránsozás vagy sorosozás mögé. Vagy, ha tényleg bejelentettek valamit. Tehát kéthavonta egyszer. Vagy egyszer sem. De erről aztán már tényleg nem mi tehettünk.
Eltelt három év, közben a Fidesz sértődött óvodást játszott. Nem nyilatkoztak, mondván, hogy a tulajdonos megsértette a miniszterelnököt. Akkor már felelős szerkesztőként tettem fel a kérdést a riportereknek:
„Hogyan tudtad megállni, hogy ne nyomatékosítsd: nem a dedós hisztire vagyok kíváncsi, mert nekem ahhoz nincs közöm, hanem a miniszter úr válaszára.”
Egy jó nevetés volt a válasz általában, mint akkor, amikor Orbán Viktor „lefakenewsozta” a Hír TV-t. Kérdeztem: „te elég hangosan mondtad neki, hogy nem az origo.hu-tól vagyunk, hanem a Hír TV-től?” Tudtuk, hogy nincs igaza, csak egy újabb kommunikációs trükk a válaszadás elkerülésére.
Visszatérnek a gyökerekhez
Gyorsan eltelt így az a három év, hamar eljött 2018 augusztus elseje. Aznap jöttek vissza a Miniszterelnöki Kabinetiroda „informális munkatársai”. Ők úgy mondták, hogy visszavették a tévét, amit Simicska Lajos az ígérgetései ellenére eladott. Tudtuk, hogy eljön egyszer ez a nap is, csak arra nem számítottunk, hogy ilyen hamar.
Emlékszem, Kocsis Máté - most nem győz bocsánatot kérni a propagandistáktól, akiket Varga István nagy kegyesen újságírónak nevezett – aznap egy nagy pezsgővel jött be a stúdióba. Életemben nem kívántam, hogy pezsgősüveg olyan helyre kerüljön a tulajdonosa által, ahol egyébként nem lenne helye.
Láttam, hogy azalatt az egy hónap alatt, amit ott töltöttem, hogyan adják be felmondásukat a jobbnál jobb „tollforgatók”, hogy hogyan züllesztik le egykori, szeretett munkahelyemet szar propagandaszócsővé.
És itt jön képbe megint Varga István őszinte nyilatkozata
Varga István igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy a másik oldalon (értsd: nem fideszes) jobb tollforgatók vannak. Azok vannak, ez egyértelmű. Ez persze nem az ott dolgozók hibája, hanem azoké a kormányzati dolgozóké, a valódi propagandistáké, akiktől nap mint nap az utasításokat kapják.
Pedig higgyék el nekem, a másik oldalon is vannak jó újságírók, legalább olyan jók, mint a nem fideszesek. Ha hagynák őket önállóan dolgozni, akkor bebizonyosodna. A hat év alatt rengeteg olyan emberrel dolgoztam együtt, akik simán felvennék most is a versenyt bármilyen, Varga István által pozitív példaként felhozott médium munkatársaival. Csak nem engedik nekik. Pontosabban: csak a fideszes médiaholdingon belül nem.
Az állampárt üzenete, az egységesség, Orbán Viktor személyi kultuszának védelmezése mindennél fontosabb. Az ostoba, egyagysejtű üzeneteket valahogy el kell juttatni a célközönséghez. Már, ha van olyan, aki elhiszi.
Az biztos, hogy azalatt az egy hónap alatt olyan új munkatárssal nem találkoztam, aki elhitte volna a propagandát, amit a Hír TV augusztus 1-jével elkezdve adásba engedett. Mert épeszű ember nem hiszi el. Főleg, ha látja a forgatott anyag, és az adásba került, vágott verzió közti különbséget.
Egyre forróbb Kocsis Máté hangulata
Olyan gyorsan sietett megcáfolni a fideszes médiaholding egykori első emberét Kocsis Máté, s kelt sértődötten a kormánypárti újságírók védelmére, hogy az csak egyetlen dolognak tudható be, a saját büszkeségének. Erről árulkodik a nyilvánosságra került levél stílusa is.
Mélyen érinthette a fideszes „kommunikációs szakembereket” a név nélküli levelek és a jól időzített telefonhívások után az, hogy ilyeneket mondanak szerelemgyermekükről. Mert bármennyire tagadják, ez az alapítvány valóban az.
A Közép-európai Sajtó és Média Alapítványt minden egyes adófizető keményen megtámogatta az évek során. Piaci alapon indokolatlan megrendelések tízmilliárdjait kapták csak azért, mert az üzleti ügyekkel még véletlenül sem foglalkozó miniszterelnök álláspontját szajkózták.
A kormánypárti újságíróknak nem Varga István szavai esnek rosszul. Nekik az kellemetlen, hogy olyan munkát kell végezniük nap, mint nap, amit egy rendesen idomított csimpánz is meg tudna csinálni.
Az fáj nekik, hogy olyan kommunista beidegződésű emberek utasítják őket, akik életükben nem dolgoztak tisztességes munkahelyen egy percet sem, nemhogy médiában.
Az fáj a kormánypárti médiamunkásoknak, hogy olyanok „készítik fel” őket mindennap az épp aktuális lejáratókampányra, akiknek fogalmuk sincsen arról, hogy mi is az az újságírás. Ellenkezhetnek, tehetnek fel a kormányzati narratívába nem illeszkedő kérdéseket, csak akkor egyik pillanatról a másikra kereshetnek maguknak új munkahelyet.
Az fáj a kormánypárti médiamunkásoknak, hogy belátható időn belül a tulajdonosuk nem fog beinteni ennek az ócska propagandagépezetnek, és nem fogja megmondani, hogy micsoda valójában az, aki ezt az egészet működteti. Pedig egyszer, napra pontosan négy éve már volt erre példa.