Megfeketült a fehérek pártja – most ráléptek Mandela enyveskezű pártjának a farkára

Hatalomra kerülése óta a leggyengébb választási eredményét könyvelhette el a Dél-afrikai Köztársaságot kormányzó ANC.

A választási hatóságok szombat éjszakai tájékoztatása szerint az apartheid befejeződése óta hatalmon lévő ANC elveszítette a fővárost, Pretoriát is magába foglaló Tshwane fővárosi körzetet, sikerült azonban az ország legnagyobb városában, Johannesburgban győzelmet aratnia - habár csupán csekély többséggel. A kormánypárt két, többségében feketék lakta körzetben – például az egykoron az ANC színeiben első fekete elnökként hatalomra került Nelson Mandeláról elnevezett öböl térségében - is alulmaradt.

Az ANC legnagyobb ellenfele, a Demokratikus Szövetség (DA) az ország hat legnagyobb önkormányzatából háromban diadalmaskodott. A szerdai önkormányzati választásokon 26 millió választópolgár járulhatott az urnákhoz. Az eredmények alapján az ANC országszerte a szavazatok 53 százalékát szerezte meg, a DA pedig a voksok 26 százalékát gyűjtötte be.
Az apartheidellenes küzdelemben játszott szerepe miatt az 1994-ben lezajlott első általános választáson tömegek voksoltak az ANC-re. A párt támogatottsága azonban folyamatosan erodálódott a korrupciós botrányok, a stagnáló gazdaság, valamint az alapvető szolgáltatások hiánya miatt.

Az ANC-től elpártoló szavazókat a DA vonzotta magához, amelynek az elmúlt időszakban a fehérek és a kevert etnikumúak mellett a hagyományosan az Afrikai Nemzeti Kongresszust támogató feketéket is sikerült megszólítani. A párt tavaly nevezte ki első fekete pártvezérét.

Politikai elemzők úgy vélték, elképzelhető, hogy Jacob Zuma dél-afrikai elnök a választási eredmények miatt mandátuma 2019-es lejártát megelőzően távozzon hivatalából.