Megkezdődött a miskolci sztrájk

Bár a dolgozók belekezdtek a sztrájkba, úgy tudjuk, a közlekedési vállalat mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse azt.

A villamos- és autóbuszmegállókban több a várakozó utas, ugyanakkor a közlekedésben nincs fennakadás, az MVK már február 14-én közzétette a sztrájk idején közlekedő autóbuszok és villamosok menetrendjét. A járatok kétharmada közlekedik, ugyanakkor napközben lesz olyan buszjárat - főleg Miskolc külső részein - amelyre órát kell várni.
    
Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek azt mondta: kellő támogatottsággal bír a sztrájk, a törvényileg garantált tömegközlekedést pedig természetesen biztosítják a dolgozók. 

Csak a szokásos...

Szerinte a cég vezetése törvénytelenséget követ el azzal, hogy a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el. Ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.
    
A társaság kedden egyébként már jelezte az MTI-nek: arra törekszik, hogy az elégséges szolgáltatásként (66 százalék) feltüntetett járatszámnál több járatot indítsanak. Mint ismert, a Fidesz által módosított sztrájktörvény lényegében láthatatlanná tette a sztrájkokat.
    
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, nem jogerősen elutasította a munkáltató arra vonatkozó kérelmét, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a munkabeszüntetést, ennek tudatában léptek sztrájkba a dolgozók. Az MVK Zrt. az MTI-vel kedden este közölte: nem fogadja el a bíróság nem jogerős döntését, fellebbez ellene.
 
A sztrájkhelyzetről, okairól itt olvashat bővebben.

Ne hadakozzon a Fidesz a miskolciakkal!

A miskolci Jobbik szerint egy felelős városvezetés már rég megegyezett volna a munkavállalókkal, a Fidesz „egója” azonban nem tűri, hogy a dolgozók sikerre vigyék a bérharcot, akkor sem, ha leáll a közlekedés egy része.
 
Szerintük Kriza Ákos - aki épp a sztrájk kezdetének napján tartja évértékelő beszédét -  akkor lenne hiteles, ha bejelentené a lemondását, miután az általa vezetett önkormányzat több mint egy év alatt sem volt képes rendezni a közlekedésiek bérét.
 
A Jobbik frakcióvezetője, Jakab Péter szerint a Fidesz egy év ígérgetés után két lehetőséget hagyott a munkavállalóknak: vagy beletörődnek, hogy becsapták őket, vagy sztrájkolnak. Most, hogy kezdetét vette a részleges munkabeszüntetés, még mindig nem a megegyezésre törekszik a városvezetés – tette hozzá –, hanem megpróbálja erőből letörni a sztrájkot: a járművezetők megfélemlítésével akarja elérni, hogy a kimaradó járatok mégis elinduljanak - utalt az MVK módszereire a politikus.
 
Jakab Péter közölte: a Jobbik támogatja a közlekedési dolgozókat, akiknek a küzdelme már nem csak az elmaradt 3 százalékos béremelésről szól, hanem arról is, lehet-e következmények nélkül hazudni a miskolciaknak. Jakab arra kérte a miskolciakat, legyenek szolidárisak azokkal, akik a megfélemlítés ellenére is vállalták, hogy kiállnak az igazuk mellett. A városvezetésnek pedig azt üzente: „ne nehezítsék meg több tízezer városlakó mindennapjait, ne hadakozzanak tovább a miskolciakkal.