A külföldön élő egyiptomiak kétnapos szavazásával megkezdődtek szombaton az egyiptomi parlamenti választások.
Elsőként Új-zélandon és Ausztráliában nyitották meg kapuikat a szavazóhelyiségek, egyiptomi idő szerint - az időeltolódás miatt - már péntek este. A legfelsőbb választási tanács adatai szerint a bejegyzett szavazók világszerte 139 külképviseleten járulhatnak az urnákhoz. A testület biztonsági okokra hivatkozva az egyes országokban, például Jemenben, Szíriában és Líbiában nem adott engedélyt a voksolás megtartására.
A több mint 90 milliós észak-afrikai országnak körülbelül 55 millió bejegyzett, szavazásra jogosult polgára van.
A legnépesebb arab állam tizennégy kormányzóságában október 18-án és 19-én, a másik tizenháromban pedig november 22-én és 23-án tartanak parlamenti választásokat. Az országhatárokon kívül a második választási forduló november 21-én és 22-én lesz.
Szíszi eddig elnöki rendeletekkel vezette az országot, amelyeket egy működő parlament ellensúlya nélkül hozhatott meg, ugyanis a törvényhozás alsóházát a legfelsőbb bíróság még 2012-ben feloszlatta. A felsőházat, a Súra Tanácsot egy évvel később oszlatták fel. Az új alkotmány egykamarás parlamentet ír elő.
A választásokat eredetileg tavaszra tervezték. Alig több mint két héttel a kitűzött időpont előtt azonban felfüggesztették a voksolást egyebek mellett azért, mert a választási körzetek határvonalait szabályozó törvénycikket alkotmányellenesnek ítélték.
A választási törvények szerint az 596 parlamenti mandátum 75 százalékát egyéni képviselők töltik majd be, s mindössze 120 hely, azaz 20 százalék oszlik meg a különböző pártkoalíciók listái között. A maradék helyekre az államfő közvetlen jelöltjei kerülnek.
Az induló pártok és koalíciók négy körzetre állíthattak fel listát, az egyéni indulók számára ugyanakkor 205 választási körzetet alakítottak ki. A legfelsőbb választási tanács 5420 egyéni jelöltet hagyott jóvá. Az új parlament még idén decemberben összeül.
Megkezdődtek az egyiptomi parlamenti választások
Az induló pártok és koalíciók négy körzetre állíthattak fel listát, az egyéni indulók számára ugyanakkor 205 választási körzetet alakítottak ki.