Megrázta a világot az isztambuli merénylet

A vezető politikusok egyöntetűen elítélték a borzalmas támadást.

A török hatóságok teljes hírzárlat mellett kezdték meg az elkövetők elleni nyomozást, a merénylőt nagy erőkkel keresik, ám továbbra sem lehet tudni, hogy vannak-e új fejlemények.

Véres lesz 2017 is? Már 39 áldozata van az isztambuli terrortámadásnak

A rendőrség továbbra is kutat a terrorista elkövető után - mondta a miniszter. Hozzátette, 69 ember sebesült meg, négy ember állapota súlyos. A támadás célpontja egy híres szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van.

Eközben a világ vezetői sorra ítélik el a kegyetlen terrortámadást és fejezik ki részvétüket az áldozatok felé, írja a Daily Sabah.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilatkozatában úgy fogalmazott: nem tud szörnyűbb bűnt elképzelni, mint ártatlanok lemészárlását egy újévi ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy szerinte a terror határozott és egyenlő mértékű reakciót kíván.

Barack Obama leköszönő amerikai elnök szavait Eric Schulz, a Fehér Ház külügyi szóvivője tolmácsolta.

Obama részvétét fejezte ki "az ártatlan életek elvesztése miatt" és arra utasította az amerikai titkosszolgálatokat és hírszerző szerveket, hogy mindenben működjenek együtt a török hatóságokkal és támogassák a nyomozati tevékenységet, ahogy csak tudják, a fejleményekről pedig őt is folyamatosan tájékoztassák.

Hozzátette: nem hagyják cserben NATO-szövetségesüket a terrorizmus minden formája ellen folytatott közös küzdelemben.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Twitteren fejezte ki őszinte részvétét és közölte: lélekben a török néppel van.

Bahram Qassemi, az iráni külügyminisztérium szóvivője közleményében hangsúlyozta, hogy a globális erőszakot és a terrorizmust csak nemzetközi egységgel lehet megfékezni.

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini szintén a közösségi médiában üzent Törökországnak:

"Együttérzünk az áldozatokkal és hozzátartozóikkal. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy megelőzzük az ilyen tragédiákat."

Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Ausztria, Belgium és Magyarország szintén elítélte a terrortámadást.

A tragédia az üzleti élet szereplőit is megérintette: Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szintén Twitteren, török nyelvű üzenetben fejezte ki megrendülését:

"Drága Törökország, osztozunk fájdalmatokban és gyászotokban. Lélekben veletek vagyunk, Isztambul."

Frissítés

Közben az Anadolu török hírügynökség nyilvánosságra hozta, hogy szaúdiak, marokkóiak, líbiaiak, izraeliek és libanoniak is vannak az áldozatok között.

A Hürriyet Daily News szerint a török hadsereg közleményben ítélte el a merényletet és a terror elleni harc folytatását ígérték.