Megsemmisítették a választás eredményét

Így döntött ma a HVB a cigány szavazatokat a gyanú szerint krumplival megvásárló MSZP választási csalását leleplező videónknak is köszönhetően.

Hétfőn délután forgattunk az N1TV stábjával közösen a pilisi 8-as választókerületben. A cigánysor lakói közül többen fel voltak háborodva azon, hogy a szocialista Marsovszky István 10 kg krumpliért akarta megvásárolni a szavazatukat, de voltak olyanok is, akik azt nehezményezték, hogy ők nem tudtak a lehetőségről. 

A cigányok rászorultságát állítólag kihasználó Marsovszky végül 30 szavazattal szerzett többet a Pilisi Vállalkozók Egyesületének jelöltjénél, így ő kerülhetett volna be a testületbe, amelyben jelenleg a polgármestert is adó vállalkozóknak négy, a Fidesz-KDNP-nek három, a Jobbiknak kettő, az MSZP-nek pedig egy képviselője van. 

A filmünk nagy port kavart helyi szinten, az Origónak nyilatkozó Marsovszky "a megfelelő jogi lépések" megtételéről beszélt, miközben a krumpliosztás felelősségét áttolta Gyurcsányékra, azaz a Demokratikus Koalícióra. Azt nem tudjuk, hogy szerinte a videóban megszólaló cigányok hazudnak-e,

ezt majd beszélje meg velük,

de állítása szerint ő nem osztogatott semmit, a DK ajándékozott tartós élelmiszert. 

A Helyi Választási Bizottsághoz tegnap érkeztek be a panaszok, amelyeket ma délelőtt bírált el, és arról döntött, hogy megsemmisíti a választási eredményt. A HVB szerint ugyanis a videófelvételek és a nyilatkozatok alátámasztják azt, hogy szavazatvásárlás történt, azaz

"a szavazatok megszerzése érdekében előnyt kínált a rászavazó választópolgároknak".

Úgy tudjuk, a választási eredmény megsemmisítéséről csak 

az MSZP és a Fidesz-KDNP szavazott nemmel,

de végül 5:2 arányban alulmaradtak. Amennyiben három napon belül nem érkezik fellebbezés, és a Területi Választási Bizottság nem dönt máshogy, akkor az új választás február 22-én lesz.

Ha így lesz, akkor ez már a harmadik forduló lesz a 8-as választókerületben, ugyanis először szavazategyenlőség miatt kellett megismételni, most pedig szavazatvásárlás miatt kellett az eredményt megsemmisíteni. 

A Jobbik Pest Megyei Választmányának alelnöke, Csanádi Gábor Ferenc a HVB döntés után közleményt adott ki, amelyben üdvözölte a döntést, és felháborítónak nevezte, hogy a Pilisen lebonyolított időközi választáson ismét választási csalás gyanúja merült fel, mégpedig újra a Magyar Szocialista Párt részéről.

"Ma ismét bebizonyosodott: a baloldal teljesen hiteltelen, hiszen másfél év alatt negyedszer fordul elő, hogy nemtelen eszközökkel – és a gyanú szerint törvénytelen módszereket alkalmazva – próbál jobb választási eredményt kicsikarni. Baja, Fót és Nagykáta után még mindig napi gyakorlatként próbálják alkalmazni a választók manipulálását ahelyett, hogy tisztességes programmal és hiteles politizálással javítanának megítélésükön."

- olvasható a párt közleményében.

Tagad és fellebbez az MSZP

Az MSZP és annak jelöltje, Marsovszki István semmilyen törvénytelenséget nem követett el, "a párt fellebbezni fog a helyi választási bizottság megosztott döntése ellen" – közölte a történtekre reagálva a szocialisták Pest megyei szervezete nevében Pinczehelyi Tamás ügyvezető elnök.
    
"A Magyar Szocialista Párt növekvő népszerűségének és a helyi jelöltünk elfogadottságának, támogatottságának köszönhető a győzelmünk, amelynek elismeréséért tovább küzdünk" – írta az ügyvezető elnök.

A választási csalást leleplező filmünk: