Megszoktuk a mocskot az ablak alatt, de robbanásra ébredni azért az mégiscsak sok

Mondjuk ki: durván indult a XX. kerületi lomtalanítás.

A hulladékvadász.hu beszámolója szerint a helyiek két okot tudnak elképzelni a tűzre. Az egyik a dohányzás (elég sokan cigiztek a lomisok közül) vagy a szándékos gyújtogatás. Elképzelhető, hogy a folyamatos éjjeli csörömpölést megunta valaki és egy nem túl elegáns megoldást választott ennek tudatására.

Tisztában vagyunk azzal, hogy aki a hulladékot közterületen engedély nélkül, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen és időben rakja le az szabálysértést követ el. Tudjuk, hogy a lomtalanításkor az utcára kihelyezett hulladékok egyből a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) tulajdonába kerülnek. Hallottuk, hogy a fővárosi cég egy-egy zónában olykor hatvan teherautóval is szállítja a lomokat, akár öt óra alatt meg tudják tisztítani az érintett területet. Elolvashatjuk azt is, hogy a történet szerint Pesterzsébeten a napokban ugyan legális lomtalanítás zajlott, de a robbanás ezt megelőző napra tehető.

Most azonban értetlenül szemléljük a látványt, döbbenten a lángok pusztítását, majd megkönnyebbülten megállapítjuk, hogy hála Istennek elkerültük a nagyobb bajt. De, azért a keresztényi megbocsátás szellemétől függetlenül vagy azzal együtt is arra is keresik a feleletet a helyiek, hogy

ki a felelős mindezért?

- teszi hozzá egy helyi lakos az egyik közösségi portálon az esetet taglaló bejegyzés alatti hozzászólásában.