Mellébeszélt Orbán: nem foglalják alaptörvénybe a kvóta elutasítását

A miniszterelnök cuki zsúrpubiknak nevezte a jobbikosokat, Vona szerint világossá vált, hogy a Fidesz az ország problémáiról terelné el a figyelmet.

Vona Gábor azonnali kérdésében emlékeztette a miniszterelnököt: 2015-ben még a Jobbik javasolta, hogy tartsanak népszavazást a kötelező kvótáról, akkor a kormány azonban pártpolitikai okokból elutasította azt.
 
Vona elmondta: azóta eltelt 8 hónap, az idő pedig sürget. A Jobbik úgy véli, már nincs idő népszavazás kiírására, ezért azt javasolják, hogy a kérdést, melyről a Fidesz népszavazást írna ki, a parlament döntésével egyszerűen foglalják alaptörvénybe. Mindez egyezik a választók és a képviselők szándékával is, ezért veszélyes és felesleges népszavazást kiírni, ami
  • 5 milliárd forintba kerül,
  • hónapokig elhúzódik,
  • ráadásul ha eredménytelen vagy érvénytelen lesz, annak rossz üzenete van.
 
Vona felhívta a figyelmet: a kormány a boltzár kapcsán már megmutatta, hogy kell kezelni egy ilyen kérdést, hasonló hozzáállásra volna szükség most is.
 
A kvóta elutasításának alaptörvénybe foglalása a leggyorsabb, legolcsóbb és legbiztosabb lépés volna.
 
A Jobbik elnöke szerint a Fidesznek ehhez le kell mondania arról a politikai kampányról, melyet a népszavazásra építettek volna fel, de felhívta a kormánypárti képviselők figyelmét: nem éri meg egy költséges politikai kampány miatt kockára tenni Magyarország jövőjét.
 
Orbán Viktor, mintha mit sem értett volna a felszólalásból, azt mondta, nehéz a Jobbik kedvében járni, hiszen korábban ők javasolták, hogy népszavazást tartsanak a kérdésről. Mint mondta, nem csodálkozik, hogy a Jobbik rendszeresen megváltoztatja a véleményét, hiszen most épp radikálisokból válnak cuki zsúrpubikká, amihez sok sikert kíván, de a Fidesz a Jobbik nélkül is ki fog állni Magyarország érdekei mellett.
 
Vona válaszában azt mondta, Orbánnak nem kell a szomszédba menni, ha változásokról van szó, ő az, aki a Liberális Internacionálé tagja volt. A Jobbik politikusa Orbán szavaira reagálva elmondta: gyalázatos, hogy a Fidesz ostobának nézi az embereket, és azt hiszik, nem nyilvánvaló, hogy a népszavazással és a kampánnyal el akarják terelni a figyelmet az ország állapotáról, az egészségügyről, az oktatásról és az elképesztő korrupcióról, mely az egész országot maga alá gyűri.
 
"Habony Árpádok és Andy Vajnák rohangálnak mindenhol, a magyar gazdaság Nagy Grófója, vagyis Mészáros Lőrinc mutat életpályamodellt, elszórják az MNB vagyonát, Polt Péter legfőbb ügyész pedig bénultan asszisztál a történtekhez"
- fogalmazott a politikus.
 
Vona szerint világossá vált: a Fidesz számára a kvóta nem egy olyan veszély, amit el akar hárítani, hanem olyan, amit fenn akar tartani, ennek ellenére kérte a kormánypártot, hogy támogassák a Jobbik javaslatát és foglalják alaptörvénybe az elutasítást.
 
Orbán viszontválaszában azt mondta, szerinte a Jobbik Junkckerrel árul egy gyékényen, aki azt nyilatkozta, hogy az európai országok vezetőinek nem kéne a választókra hallgatniuk, hanem főállású európaiakként kéne munkálkodniuk.  "Hiába udvarol Brüsszelnek, nem fogják Önt megkedvelni" - mondta.