Melodráma? Tragikomédia? Olcsó cirkusz?

Árulja el a kormány, ha egyszer az állam ki tudja fizetni, vagyis át tudja vállalni az agglomerációs közlekedés feladatát, akkor ezt a pénzt miért nem tudja odaadni a fővárosnak, illetve a BKV-nak - mondta Hegedűs Lorántné csütörtöki sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus ezt annak kapcsán mondta, hogy Lázár János mai bejelentése szerint az állam átvállalja a fővárostól a Budapest környéki közlekedés üzemeltetését.

 

Mint tudjuk, a miniszterelnök irodalmi kérdésnek tartja Budapestet - folytatta a képviselő. Milyen irodalmi műfajok merülhetnek fel itt? Legelőször a melodráma jutott eszembe, vagy a tragikomédia, de a leginkább talán erre a BKV-s játékra az olcsó cirkuszi show az, ami illik - mondta a politikus, aki szerint egy unalomig ismételt, olcsó színjátékkal állunk szemben, ahol a végén jön a "megoldás", vagyis Orbán Viktor, aki "megoldja ezt a kérdést".

Most azonban 400 ezer munkába, iskolába járó ember életével szórakoznak, és ezek csak azok, akik a fővárosba tartanak reggelenként, hiszen eközben nagyon sokan a városból járnak ki, az agglomerációba dolgozni - emlékeztetett Hegedűs Lorántné, aki megoldást is javasolt:

elsőként utalják át a BKK-nak a 2015-re járó 24 milliárd forintot, illetve a 2016-ra járó, időarányosan kötelező részt is. Nemcsak fizetési megszólítás, vagy szerződésfelmondás legyen a főváros megoldása, hanem polgári peres úton kényszerítsék ki a kormánytól ezt a pénzt.

A Jobbik másik javaslata, hogy már idén 5 százalék legyen a tömegközlekedés áfája, így a BKV jegyek áfája. Ez 50 milliárd forint árbevétel esetén további 10 millió forint segítség lenne a társaságnak - mondta.

 

Oszd meg és uralkodj módszer

Orbán Viktort szeretném emlékeztetni az alaptörvényre, ahol nem az szerepel, hogy Budapest irodalmi kérdés, hanem az, hogy Budapest Magyarország fővárosa. Megfigyelhető, hogy valamennyi, a XX. század pártjai által alakított kormány minden esetben rövid pórázon tartotta a fővárost, ellentéteket generált a budapestiek és a vidékiek között - vette át a szót Tokody Marcell.

A Jobbik fővárosi képviselője szerint a korrupciótól igencsak terhelt Fidesz és a kormány oszd meg uralkodj-taktikával tereli el a figyelmet a valódi kérdésekről, hiszen addig, amíg a Budapest vs. kormány csörtével vannak elfoglalva az emberek, addig nem foglalkoznak a kormány korrupciós ügyeivel, a földmutyikkal vagy a kaszinómutyikkal.

A Jobbik a leghatározottabban elutasítja a jegyáremelést és a járatritkítást - folytatta Tokody, aki szerint még most sem mondhatjuk azt, hogy valamiféle jó szolgáltatási színvonal lenne a közösségi közlekedésben. Ebből elvenni, vagy árat emelni ilyen alacsony bérszínvonal mellett nem lehet. Esetleg magán is spórolhatna a kormány - javasolta a képviselő, aki emlékeztetett: nem is olyan régen a cégvezetőknek az eddigi 2 milliós fizetését 5 milliósra emelték fel.

A budapesti közösségi közlekedés működése kulcskérdés. Budapest nem valamiféle extrát kér, hanem csak azt, ami neki a törvény szerint jár. Olyat, amelyet bármely magyar település kérhetne.

Amit most művel a kormány, az kárára van a fővárosnak, az agglomerációnak és így végső soron az országnak. A kormány fejezze az oszd meg és uralkodj-politikát, fejezze a budapestiek, vidékiek - és most már - az agglomerációban élők egymás ellen hangolását - zárta Tokody Marcell a sajtótájékoztatót.