Mennyei megyei bunyó után vádemelés

A főszereplő egy 17 és 18 éves focista, egyikük apja, valamint egy felnikulcs.

Hamisítatlan mennyei megyei történet olvasható az ügyészség honlapján. A főszereplő egy 17 és 18 éves focista, egyikük apja, valamint egy felnikulcs.

2017. szeptember közepén, Bőcs sportpályáján rendezett labdarúgó mérkőzésen a 18 éves vádlott a játék közben ütközött az ellenfél csapatában játszó 17 esztendős vádlottal. Mindketten a földre kerültek, majd amikor felálltak a 17 éves vádlott tenyérrel vállon lökte ellenfelét, aki erre azzal válaszolt, hogy több alkalommal, ököllel arcon és mellkason ütötte őt. A kölcsönös bántalmazásnak a játékvezető azzal vetett véget, hogy mindkettőjüket kiállította.

A fiatalkorú vádlott ezután telefonon hívta a szüleit, közölte, hogy megverték a mérkőzésen, ezért menjen érte az apja. Az apa egy ismerősével a sportpályához vitette magát, magához vett egy 40 cm hosszú felnikulcsot, majd a fia támadójának keresésére indult, akit a fia megmutatott neki. Az apa – aki szintén vádlottként szerepel az ügyben – odalépett a fiát bántalmazó vádlotthoz, a felnikulccsal feléje sújtott, azonban azt a vádlott feltett kézzel kivédte, majd viszonzásként több alkalommal, ököllel arcon ütötte támadóját, aki ezektől a nézőtéren elesett. Ezt látva, a fia ököllel hasba ütötte az apját bántalmazó vádlottat, aki szintén ököllel testszerte megütötte őt. A verekedésnek végül a nézők vetettek véget.

Az ügyészség a két felnőttkorú vádlottal szemben közérdekű munka büntetést, míg a fiatalkorú vádlottal szemben intézkedésként próbára bocsátást indítványozott pártfogó felügyelet mellett.