A hűtők, szekrények és a moslékgyűjtő is közpénzből lesz a felcsúti étteremben, amit Mészáros Lőrinc cége üzemeltethet

A hűtők, szekrények és a moslékgyűjtő is közpénzből lesz a felcsúti étteremben, amit Mészáros Lőrinc cége üzemeltethet

Semmi nem állítja meg a NER közpénzfalóját. Minden is a mi pénzükből megy.

Folytatódik a felcsúti tónál közpénzből épített, majd közpénzből rendbe tett Tó étterem fejlesztése. A turisztikai attrakciónak szánt beruházásban a berendezéseket is mind közpénzből szerezhetik be, írta meg az rtl.hu.

Mint a lap felidézte: Felcsút 2017 áprilisában 234,9 millió forint uniós támogatást nyert környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésére, és a tó rekonstrukciója is a beruházás része volt, 2020-ban pedig a csaknem másfél milliárd forint közpénzt kapott az önkormányzat "egyedi döntése" alapján az állami pénzeket a NER-barát cégeknek nagylelkűen osztogató Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

És igen, jól tippeltek a kedves olvasók,

a kivitelezést Mészáros Lőrinc családi cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. nyerte el bruttó 1,1 milliárd forintért.

A Tó Étterem nemcsak falakat és az impozáns környezetet kap közpénzből, hanem többek között áruátvevő mérleget, raktári kézikocsit, fém öltözőszekrényeket, automata kávéőrlőt, hűtőket, szekrényeket, tűzhelyeket, húsdarálót, pizzaelőkészítő asztalt, fedeles hulladék- és moslékgyűjtőt és moslékoló asztalt is.

Vagyis az üzemeltető konyhai berendezéssel együtt kapja meg az éttermet. Az üzemeltetésre kiírt pályázatra egyetlen jelentkező volt:

a Mészáros Gasztro Kft., amely nem meglepő módon Mészáros Lőrinc érdekeltsége.

444 korábbi cikke szerint a Mészáros Gasztro havi nettó 1,5 millió forintért 5+5 évre kapta meg a csónakázótó körüli lehetőséget. A cég a berendezés mellett még a kaspókat, kukákat és az asztallábakat is közpénzből kapja.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben nemrégiben közzétett Felcsúti Tó étterem eszközbeszerzése – II. ütem nevű eljárásból kiderült, hogy konyhai eszközöket, mobil jégpályát és kültéri mobíliákat szereznek be. Ez azért furcsa, mert a tavalyi eljárásban még volt szó jégpályáról.

A tervek szerint egyébként az étteremben 8 benti és 9 kinti asztalnál fogyaszthatnak majd a vendégek, a cég ugyanis egyebek mellett 18-18 asztallapot és asztallábat, 72 éttermi széket, 12 fotelt, 3 dohányzóasztalt, 9-9 terasz asztallábat és asztallapot és 36 terasz széket, összesen 29 kaspót, nyolc szemetest, 4 intimhulladék-tárolót és 12 vécékefetartót szállít le.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}