Mexikó akadályozta az eltűnt diákok ügyének kivizsgálását

A nyomozócsoport egyévi vizsgálódás után vasárnap kiadta végleges jelentését az ügyben. A több mint 600 oldalas jelentésben a nyomozók sajnálkoznak amiatt, hogy nem voltak képesek felderíteni az ügyet, amely nem csak a mexikói társadalmat, hanem az egész világot megrázta.

A mexikói kormány akadályozta munkájukat, hiszen nem támogatta azon törekvésüket, hogy új nyomokon is elinduljon a nyomozás, és nem tette lehetővé, hogy a bizottság nyomozói kihallgassák a jelenleg őrizetben lévő 17 gyanúsítottat. Ráadásul a kormány "intenzív médiakampányt" folytatott hiteltelenné tételükre - írták a kemény hangú jelentésben.

Elítélték, hogy orvosszakértői jelentések tanúbizonysága szerint a mexikói hatóságok "kíméletlenül bántak az őrizetben lévő gyanúsítottakkal, illetve kínozták őket".

Eber Betanzos, a mexikói főügyész emberi jogi ügyekben illetékes helyettese kijelentette, hogy a CIDH szakértőinek "maradéktalan rálátása" volt a nyomozásra, és az általuk kért információk 85 százalékát megkapták.

A független nyomozók szerették volna megtudni, hogy mi volt a szerepe a hadseregnek és a szövetségi rendőrségnek a bűneset éjszakáján, ugyanis ismereteik szerint akkor katonák és szövetségi rendőrök is tartózkodtak annak a helynek a közelében, ahonnan a diákok eltűntek.

A hivatalos mexikói tényállás szerint a 2014. szeptember 27-ére virradó éjszakán Guerrero szövetségi államban Tixtla város tanárképző főiskolájának diákjai tüntetést rendeztek, és eközben eltulajdonítottak öt autóbuszt. A lopott buszokon utazó diákokat Iguala város önkormányzati rendőrei állították meg.

A diákok menekülni próbáltak, de a rendőrök elfogtak közülük 43-at, majd elhurcolták és átadták őket a Guerreros Unidos drogkartell tagjainak. A bűnözők meggyilkolták őket, és holttestüket elégették Cocula város szeméttelepén, majd a hamvakat a helyi folyóba szórták.

A CIDH szakértői azonban kételkednek ezekben az állításokban, szerintük nincs bizonyíték arra, hogy azon a szeméttelepen ilyen sok holttestet elégettek volna. Mind a mai napig egyetlen eltűnt diák maradványait tudták azonosítani.

A jelentés szerint azon az éjszakán helyi parancsnoki központjából a hadsereg is figyelemmel kísérte a diákok mozgását, egy katonai hírszerző tiszt még fényképfelvételeket is készített arról, hogy az önkormányzati rendőrök elfogják a diákokat. A CIDH-nyomozócsoport többször kérte, hogy kihallgathassa az igualai katonai parancsnokság állományának 27 tagját, de hiába.

A tragédia részleteit továbbra is homály fedi, a diákok esetleges meggyilkolásának indítéka ismeretlen.