Keith Vaz a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: a franciaországi Calais kikötőjében ezrével várakozó bevándorlók saját bevallásuk szerint is azért akarnak Nagy-Britanniába jutni, mert úgy tudják, hogy ott könnyen vállalhatnak illegálisan munkát.
A munkáspárti politikus azonban kijelentette: Nagy-Britannia "nagyon világos" üzenete az, hogy az illegális bevándorolókat megállítják és kitoloncolják, az őket alkalmazók ellen pedig büntetőeljárás indul.
A brit belügyminisztérium legfrissebb statisztikája szerint 2015 első fél évében 19 ezer illegális határátlépést sikerült megakadályozni csak a Csatornán keresztül, kétszer annyit, mint a tavalyi azonos időszakban.