Miben tér el a mostani isztambuli merénylet a korábbiaktól?

A török miniszterelnök-helyettes szerint nagyon is sokban.

A kormányfő-helyettes szerint a merényletet azért hajtották végre, hogy megosszák a törököket.

Megerősítette: a török rendőrség nyolc gyanúsítottat vett őrizetbe, akikről a helyi hatóságok azt feltételezik, hogy közük volt a vérengzéshez.

Kurtulmus hangsúlyozta, hogy a hatóságok közel állnak a merénylő azonosításához.

"Rendelkezésre állnak adatok a terrorista ujjlenyomatairól és általános kinézetéről. Az ezt követő azonosítási folyamatot gyorsan végre fogják hajtani"

- tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes szerint az augusztusban indított szíriai hadműveleteivel Törökország magára haragította a terrorista csoportokat és azokat az erőket, amelyek mögöttük állnak. Ezek a hadműveletek azonban addig folytatódnak majd, míg a terrorista csoportok nem jelentenek többé fenyegetést Törökországra nézve - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a július közepi sikertelen török puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapotot addig tartják fenn, amíg szükséges.

A miniszterelnök-helyettes továbbá elmondta, hogy Binali Yildirim török kormányfő a héten Irakba utazik, hogy tanácskozzon a terrorelleni harcról, a közel-keleti ország jövőjéről és helyreállítsa Ankara kapcsolatát Bagdaddal.

A terrorellenes harcban nem létezhet kettős mérce

A miniszterelnök azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy a kórházban meglátogatta a szilveszteri terrortámadás sérültjeit a kórházban."Nincsenek garanciák. (...) Senki sem mondhatja, hogy 'a terror a mi országunkban nem történhet meg'. Pár nappal ezelőtt megtörtént Németországban és megtörtént Irakban is."- nyilatkozta Yildirim.Hozzátette: