Mielőtt leköszönt, megvétózta a homoszexuálisok örökbe fogadási jogát

A konzervatív államfő visszaküldte a portugál parlamentnek a képviselők által korábban elfogadott tervezetet, és "széles körű társadalmi vitára" szólított fel a kérdésben.

Cavaco Silva azzal indokolta döntését, hogy az örökbefogadás szabályozásakor abszolút elsőbbséget élvez a gyermek jóléte, és úgy vélte,

nem bizonyított, hogy a gyermekek érdekét szolgálja, ha homoszexuális párok fogadhatják őket örökbe.

A törvényjavaslatot 2015 novemberében fogadták el a parlamentben többségben lévő baloldali pártok és Cavaco Silva pártja, a jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) néhány képviselőjének segítségével.

Az azonos nemű párok örökbefogadáshoz való joga a tavaly novemberben hatalomra került Antonio Costa szocialista kormányfő választási programjának egyik ígérete volt. A kormányzó Szocialista Párt (PS) és a kommunisták bejelentették, ismét a törvényhozás elé terjesztik az elnök által elkaszált törvényjavaslatot.

Cavaco Silva március kilencedikéig tölti be az államfői posztot Portugáliában. Az elnöki székben az ugyancsak jobboldali Marcelo Rebelo de Sousa váltja, aki előző nap nyerte meg az elnökválasztást a voksok 52 százalékának megszerzésével.
 
A nagy többségében mélyen hívő, katolikus Portugáliában 1982-ig büntették a homoszexualitást. Az egyház heves ellenkezésének dacára 2010-ben engedélyezték az azonos neműek házasságát a dél-európai országban.