Milliárdokkal segít a kormány a tejtermelőkön, de áfacsökkentésre volna szükség

A kormány most azt ígéri, segít a tejtermelőkön, a megoldás azonban az áfacsökkentés volna.

Elindítja az átmeneti nemzeti tejtámogatás kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), hogy enyhítse a tejtermelők súlyos gondjait – közölte Gyuricza Csaba, az MVH elnöke.
 
Az MVH elnöke szerint az októberről előrehozott kifizetéssel 11,4 milliárd forintot juttat el a napokban az MVH a tejtermelők sürgős megsegítésére. Gyuricza felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatás folyósításának feltétele az egységes kérelem benyújtása, és annak keretében az alaptámogatás igénylése. A jogosultság ellenőrzése után a kifizetéseket azonnal elindítja az MVH.
 
A hivatal elnöke emlékeztetett arra, hogy szintén a tejtermelők megsegítésére folyósított az MVH az elmúlt hetekben úgynevezett kis összegű uniós – de minimális – kifizetéseket is. Ennek keretében 3,3 milliárd forinthoz jutottak az érintett termelők.
 
A tejtermelők továbbra is azt kérik a kormánytól, hogy minden tejtermék áfatartalmát csökkentsék 5%-ra, mert csak így szoríthatóak vissza az ágazatot sújtó áfacsalások, a lépés által pedig a tej kereskedelmi ára is csökkenne.