Miniszterhez fordulnak Nógrádból a kereszt kihelyezése ügyében

Mivel a megyei fideszesek képtelenek döntést hozni abban a kérdésben, hogy ki lehet-e helyezni a feszületet a hivatalokban, így a jobbikosok miniszteri szintig mennek. 

Dobrocsi Lénárd, a Jobbik választókerületi elnöke, megelégelve Nógrád megye kormánypárti vezetőinek halogatását és döntésképtelenségét, Balog Zoltán miniszterhez, és Rétvári Bence parlamenti államtitkárhoz fordul azzal kapcsolatban, hogy kikerülhet-e végre a feszület a hivatali épületekben.

Mint Dobrocsi elmondta, miután Keresztényüldözések elleni helyettes államtitkárság is létrejött, itt az ideje, hogy a keresztényi értékek védelmezése a gyakorlatban is megtörténjen. Többször írtunk arról a lehetetlen helyzetről, amely teljesen nevetségessé teszi a Nógrád megyei fideszeseket, miszerint a megyei Jobbik hiába terjesztette elő hónapok óta, hogy kint lehessen a szocialista éra emlékeit őrző épületek falain a keresztény szimbólum. 

Dr. Szabó József megyei jegyző szerint, bár a "döntés úgyis a képviselők joga", az Alapvető Jogok Biztosától, az Egyenlő Bánásmód Hatóságtól, a Nógrád Megyei Kormányhivataltól, az önkormányzati államtitkártól az Alkotmánybíróságtól és a váci megyéspüspöktől is állásfoglalást kell kérni. A válaszok pedig nem nagyon érkeznek, és még a megye két fideszes országgyűlési képviselője (Balla Mihány, Becsó Zsolt) is mélyen hallgat immáron két hete - derül ki Dobrocsi tájékoztatásából -, és képtelen állást foglalni abban a kérdésben, amelynek egy normális országban nem kellene kérdésnek lennie. Főleg nem egy álságosan képmutató kormányzati propaganda esetén. 

Tekintettel a helyiek töketlenkedésére, Dobrocsi Lénárd bejelentette, miniszteri és államtitkári választ várnak kérdéseikre, hogy kiderüljön végre, kikerülhet-e a kereszt, vagy sem Szent István országában. A választókerületi elnök kíváncsi arra, hogy a keresztény értékek védelme érdekében is ugyanaz a kettős beszéd zajlik-e, mint a magyar föld megvédése esetén, amikor a kommunikáció ellenére csak kijátszották a magyar földet az új földesúri fideszes strómanoknak.