Miskolc: egymilliós lakhatási támogatás mellett béremelésre már nem jut?

Repkednek a milliók, közben a közlekedési dolgozók háromezer forintos béremelésért is sztrájkolni kényszerülnek.

A politikus elmondta, a Jobbik közérdekű adatkéréssel fordult a Miskolc Holdinghoz, ennek során derült ki, hogy az önkormányzati vagyonkezelő vezérigazgatója tavaly több mint egymillió forint lakhatási támogatást kapott annak ellenére, hogy a havi fizetése is közel egymillió forint. Eközben a holding háromezer dolgozója – akiknek a fizetése több mint 10 százalékkal marad el az országos átlagtól – azt a háromezer forintos béremelést sem kapta meg, amit a városvezetés megígért a 2015-ös évre, mondván, a cégcsoport fizetési gondokkal küszködik.

A jobbikos képviselő szerint ezek után senki sem csodálkozhat azon, hogy a közlekedési dolgozók úgy döntöttek, ha kell a sztrájk eszközét is bevetik, hogy rákényszerítsék a városvezetést ígéretük betartására.

„Ha a vezérigazgatónak jut több mint egymillió forint lakhatási támogatás, jusson a dolgozóknak is 3 százalék béremelés” – fogalmazott Jakab Péter. A politikus felidézte a Fidesz frakcióvezetőjének szavait, aki nemrég úgy nyilatkozott: „Szárnyal a miskolci gazdaság!”

Ha ez így van, fizessék ki a dolgozók 2015-ös béremelését, ellenkező esetben a sztrájkért minden felelősséget a Fidesznek kell viselnie – nyomatékosította szavait a Jobbik frakcióvezetője.