Miskolc jövőjét nem lehet csak multikra építeni

A Jobbik többször felhívta a városvezetés figyelmét: nagyon kockázatos kizárólag autóipari beszállítókra építeni.

A Jobbik önkormányzati képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a Miskolcon megtelepült korábbi befektetők – Bosch, Shinwa, Takata –, valamint az új aspiráns, a Patec közül három kizárólag autóipari alkatrészek gyártásával foglalkozik. Az Európa tönkretételében érdekelt gazdasági-politikai körök német autógyártás ellen intézett támadása az említett cégek egyik legnagyobb megrendelőjét, a Volkswagent érintette, most pedig a Takata életveszélyes légzsákjai miatt gyülekeznek a viharfellegek Miskolc felett, véli Badány, aki figyelmeztetett: a Fidesz által a választási kampányban mentőövként Miskolcra irányított légzsákgyártó cég sorra veszíti el legnagyobb üzleti partnereit, részvényeinek árfolyama meredeken zuhan. Csak a megrendelők és tőzsdei spekulánsok akaratán múlik, hogy hol lesz a mélypont, tette hozzá. Közölte azt is, az elszenvedett bizalomvesztés a termelés visszaeséshez vezethet, amely akár hosszú távon miskolci gyár létét is veszélyeztetheti.
 
Badány Lajos szerint a nemzetközi multicégek által kínált minimálbér és szalagmunka helyett nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a helyi gazdasági adottságok, természeti kincsek mind teljesebb kiaknázására. Példaként említette a geotermikus energia teljes körű hasznosítását, a meglévő szénvagyonból tiszta szén technológiával vegyipari termékek és szintetikus üzemanyagok előállítását, az élelmiszertermelés fokozását, illetve a Miskolci Egyetem tudásbázisán innovációval foglalkozó vállalkozások létrehozását. Ehhez viszont – mint mondta – a helyi kis- és középvállalkozások versenyképességének helyreállítására és beruházások számára kedvező gazdasági-pénzügyi környezet megteremtésére volna szükség, leginkább pedig a miskolci városvezetés – a kampányszólamokon túlmutató – szakszerű és tisztességes hozzáállására.