Miután kijelentették, hogy nem lesz Jobbik-MSZP együttműködés, a Századvég levonta a következtetést

Lánczi Tamást nem lehet tényekkel összezavarni.

Ekkor jött Lánczi Tamás, a kormányközeli Századvég vezető elemzője és a köztévében vezetőelemzett:

Elképzelhető a Jobbik és a baloldal együttműködése 2018-ban, mert az utóbbi hónapokban egyértelmű jelzések érkeztek mind a Jobbiktól, mind a baloldaltól, hogy nem zárható ki együttműködésük a 2018-as választásokon.

Példaként hozta fel, hogy a Jobbik és a baloldal nem szavazta meg a kormánypártok által kezdeményezett alkotmánymódosítást, szót sem ejtve az ügy hátteréről, mintha a letelepedési kötvények nem is léteznének, mintha a Fidesz nem söpörte volna le többször is a Jobbik alkotmánymódosítási javaslatát.

Hát ebben az országban már bárki lehet vezető elemző? Vagy a fiatal tehetséges vezető elemzők már mind külföldön kamatoztatják tudásukat?

Vona Gábor zázriveczes múltja

„Hogy nem sül le a pofájáról a bőr ennek a féregnek?" - hívott fel feldúltan egy ismerősöm azután, hogy volt szerencséje az interneten megtekinteni a Vajna-féle kormánybulvár-televíziónak adott nyilatkozatát Lánczi Tamás vezető „elemzőnek". Természetesen addigra már nekem sem kellett magyarázni, hogy miről van szó, bár különösebben sem az újabb Vona Gábor elleni támadáson, sem Lánczi Tamáson nem lepődtem meg.