Morvai: emberi jogokat a kárpátaljai magyaroknak!


Felkérte az uniós vezetőket, hogy az Ukrajnával történő tárgyalások során hívják fel a figyelmet arra, hogy az EU társult államaként kötelesek a nemzetközi illetve európai emberi jogi normákat tiszteletben tartani.

Morvai rákérdezett arra is: van-e akadálya, hogy az Európai Parlament részt vegyen abban a független nemzetközi vizsgálóbizottságban, amelynek megalakítását az orosz parlament kezdeményezte a dél-kelet ukrajnai civil lakosság ellen elkövetett súlyos bűncselekmények kivizsgálására, az ezzel kapcsolatos tényfeltárásra. Krisztina hangsúlyozta, hogy ez utóbbi is emberi jogi természetű kérdés, s nem politikai. Ennek ellenére, kérdésére választ nem kapott.

A felvételen láthatóak azok a fontos pillanatok, amikor Morvai Krisztina az unió vezetőinek átadja a kárpátaljai magyarok jogvédelmére vonatkozó nemzetközi emberi jogi normagyűjteményt.