Miniszteri biztossá nevezte ki fél évre, havi egymillió forintért Mosóczi László MÁV-vezért Lázár János építési és közlekedési miniszter - szúrta ki az erről szóló rendelet a friss Magyar Közlönyben az Index. Mosóczi januárban került a MÁV-Start élére. Mosóczit egyébként januárban nevezték ki a MÁV-Start élére, most pedig miniszteri biztos is lett belőle, igaz, mindössze fél évre, havi egymillió forintért.
A mostani, biztosi kinevezése a kormányhatározat szerint március elseje és augusztus 31-e közötti időszakra szól. Tevékenységét Lázár János felügyeli, titkársága nem lesz.
Feladata a hazai kötöttpályás közlekedés színvonalas lebonyolítását biztosító járműfejlesztési koncepció összeállítása lesz, amiért havonta bruttó 1 millió forintot kap.
Mint a lap írja, Mosóczi László emellett „részt vesz a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztésével összefüggő kormányzati egyeztetések lebonyolításában, illetve közreműködik a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztésével összefüggő szakmai anyagok és jogszabályok előkészítésében is.