Moszkvában tárgyalnak a szír válság megoldásáról

Egyéves szünet után megkezdődtek szerdán Moszkvában a szíriai rezsim és az ellenzék képviselőinek tárgyalásai.

Randa Kasszisz csak annyit mondott, hogy a tárgyalások megkezdődtek, de részletekbe nem bocsátkozott. A RIA Novosztyi úgy tudja, hogy a szíriai ellenzék képviselői már hétfőn és kedden megbeszéléseket tartottak Moszkvában, feltehetően a damaszkuszi delegációval folytatandó tárgyalások napirendjét és stratégiáját egyeztették.

Az al-Vatan szíriai lap közlése szerint a damaszkuszi tárgyalóküldöttséget Bassár Dzsafari szíriai ENSZ-nagykövet vezeti. Madzsid Habu, az ellenzéki küldöttség tagja korábban azt mondta az orosz hírügynökségnek, hogy a szerdai megbeszéléseken a damaszkuszi kormány hatáskörébe tartozó szíriai humanitárius helyzetről lesz szó. Mint kifejtette, ezek a kérdések elsősorban az erőszak megszüntetésére, a humanitárius segélyek eljuttatására, a lezárt térségek blokádjának feloldására vonatkoznak, illetve véget akarnak vetni az úgynevezett - repülőgépekről és helikopterekről ledobott - hordóbombák bevetésének és a civil lakosság elleni támadásoknak.

Az ellenzék és a damaszkuszi kormány képviselői utoljára 2014 februárjában, a genfi béketárgyalások második fordulójának befejeztével ültek tárgyalóasztalhoz, de nem sikerült megállapodniuk a konfliktus rendezéséről, amely - az ENSZ összesítése szerint - 2011-es kirobbanása óta több mint 200 ezer emberéletet követelt.