Ajánlatot tett az MSZP a Fidesznek - egyedüli ellenzékiként társulnának a lex csicskához?

Mennyi lehet az MSZP ára?

Lényegében ez derült ki azon az ötpárti egyeztetésen, amelyet a Fidesz hétfőre hívott össze a "Lex Csicskáról". A szocialisták a tanácskozáson igen terjedelmes javaslatbokorba csomagolták be a

kormánypárttal kötött alkut.

Többek közt a plakáthelyek kampányidőszakban történő arányos elosztását, a kampányplakátok regisztrálását és a "közpénzből való kampányolás" tilalmát is javasolják. (Az mondjuk balladai homályba burkolózik, hogy, ha nem közpénzből, akkor mégis miből is kampányolnának a pártok.)

Az MSZP-s javaslatok között szépen elrejtve azonban ott találjuk szinte

szóról szóra a kampányidőszakon kívüli plakátolást tiltó fideszes törvénytervezetet,

amelyet az Országgyűlés  a szükséges kétharmados többség hiányában szerdán nem szavazott meg. 

A szocialista indítványban ugyanis ez áll:

„A választási eljárásról szóló törvény szerinti kampányidőszakon kívül a szabadtéren található, kifejezetten reklám elhelyezésére szolgáló eszközön (a továbbiakban: szabadtéri reklámhordozó) és közforgalmú személyszállítási szolgáltatást nyújtó járművön nem tehető közzé olyan, a választói akarat politikai befolyásolására vagy annak megkísérlésére alkalmas üzenetet közvetítő falragasz vagy felirat, amely párt, politikai mozgalom vagy közhatalmi szerv, így különösen a Kormány vagy helyi önkormányzat népszerűsítésére vagy támogatásának az ösztönzésére alkalmas.

Vagyis nem történt más, mint, hogy az MSZP egy az egyben átvette a szólásszabadságot 27 éve példátlan jogtiprással korlátozó fideszes plakáttörvényt, majd szimpatikusnak hangzó, a "választás tisztaságát" elősegítő javaslatokból

épített köré egy szép, ízléses antikorrupciós paravánt.

Jellemző, hogy az egyeztetést követő sajtótájékoztatón mind a szocialista Tóth Bertalan, mind a fideszes Kósa Lajos mélyen hallgattak a javaslatcsomagnak erről a részéről. A Jobbik frakcióvezetője, Volner János azonban 

"a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnyilvánvalóbb és legdurvább politikai paktumáról"

beszélt. 

Rámutatott: a plakátpiac volt az egyetlen, ahol a Fidesz nyomasztó túlsúlya helyett egyensúly volt a pártok között, most azonban 

"az MSZP hozzájárul ahhoz, hogy Orbán Viktor médiahatalma ezen a területen is domináljon."

Hozzátette: a szocialisták javaslata semmit nem korlátoz a kormánypárti médiafölényből, csak szívességet tesz nekik. Volner szerint

"az MSZP elárulta a baloldali szavazókat és méltatlanná vált a baloldali emberek képviseletére." 

A politikus megjegyezte: a Fidesz a tanácskozáson "kifejezetten lelkesen fogadta" az MSZP-s javaslatot.