MSZP-s képviselő hallgattatta el Novák Elődöt a cigánybűnözés szó miatt

Novák Előd a keddi ülésnapon ezzel a címmel indított felszólalást:
"A Legfelsőbb Bíróság 2010-es végzése szerint nem hallgattatható el a Jobbik a cigánybűnözés szó használata miatt, azt köteles közölni a közmédia is"
Majd elkezdett felolvasni egy, a Magyar Távirati Iroda által 2010-ben erről írt cikket, de Hiller figyelmeztetés után kikapcsolta a mikrofonját.
 
Itt a videó, tényleg ez a színvonala a magyar törvényhozásnak:

Novák Előd Facebook-oldalán azt írta az esetről, hogy
"A cigánybűnözés szó feladása ez esetben olyan elvtelenség lett volna a részemről, amivel elfogadnám a véleménynyilvánítás jogának törvénysértő korlátozását, ráadásul pont akkor, amikor ez a téma. A radikalizmus viszont számomra azt jelenti, hogy elmegyek a jogállamiság határáig, de azt sosem lépem túl, szemben pl. az ilyen szélsőségesen polkorrekt törvénytiprókkal." ... "Meg fogom találni a módját, hogy elmondhassam gondolataimat, ismertetve a Legfelsőbb Bíróság végzését is. Ceterum censeo: igenis van cigánybűnözés!"
Novák Előd posztját eredetiben itt tekinthetik meg.
 
Az pedig ebből is tökéletesen látszik, hogy miért volt teljesen sikertelen a cigánybűnözés állami kezelése mind a MSZP, mind a Fidesz-kormány alatt – nem, hogy megoldani nem akarják a problémát, még beszélni sem hajlandóak róla.