A minőségnek, a szakképzettségnek ára van, amit Nyugat-Európában meg is kap az a munkavállaló, aki a XXI. század kihívásainak megfelelő szakmával és/vagy nyelvtudással van felvértezve.
Részben ennek a migrációnak is köszönhető a hazai munkaerőhiány (már a BKV-nál is), hiszen az alacsony bérszínvonal miatt, akinek van lehetősége és affinitása arra, hogy elhagyja az országot, az el is hagyja.
Ahogy arról írtunk, Kelet-Közép Európából az elmúlt 25 esztendőben 20 millióan vándoroltak ki, ebbe pedig beleroppannak az amúgy is sérülékeny gazdasággal rendelkező államok - így Magyarország is.
A terv
Varga Mihály miniszter ennek kapcsán a Heti Válaszban ismét meggyőződését fejezte ki, hogy a hiányszakmákban átmenetileg lehetővé kell tenni, hogy az uniós tagállamokból vagy szomszédos harmadik országból oldják meg a foglalkoztatást. Hangsúlyozta azonban, hogy ezt csak olyan körben szabad engedélyezni, ahol nincs megfelelő magyar munkaerő és csak olyan országokból, ahol a "kulturális-történelmi hagyományok hasonlóak, mint nálunk".
Hozzátette, hogy Csehországban és Lengyelországban sokkal elfogadottabb az ukrán munkaerő alkalmazása és 200-220 ezer, illetve csaknem kétmillió ukrán dolgozik ott. Becslések szerint 30-40 ezer kárpátaljai jár Magyarországra dolgozni, de erről nincs statisztika, mert többségük a magyar állampolgárságot is felvette.
Már csak az nem világos, hogy egy gúnyhatáron túli magyar ma már miért állna meg Budapesten, ha Berlinben sokkal többet is kereshetne ugyanazért a munkáért. Az meg csak egy újabb kormányzati hazárdjáték, hogy az agy- és munkaerőszívással csak a magyar közösségeket gyengítjük tovább - erősítve az asszimilációt.
Marad a kérdés: ha sem EU-s tagállami polgár, sem határon túli magyar nem jön, ki marad?
A kerítés másik oldalán találhatunk jelentkezőt! Nem biztos, hogy jó döntés.
(A borítóképen a 2015-ös migrációs válság egyik pillanatát örökítette meg fotósunk Béli Balázs. Jöhet a letelepedés?)