Ötvennyolc ember ellen emeltek vádat egy műszaki vizsgaállomáson történt vesztegetési ügyben

Ötvennyolc ember ellen emeltek vádat egy műszaki vizsgaállomáson történt vesztegetési ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken egy műszaki vizsgaállomáson történt korrupciós ügyben.

A vádhatóság közlése szerint még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől.

A gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők a gördülékeny vizsgáztatásért rendszeresen fizettek a vizsgabiztosoknak alapdíjnak tekinthető vesztegetési pénzt; az 5000 forintos alaptarifát - műszaki hibák esetén - további összeggel egészítették ki.

A 39 ügyintéző majdnem 58 000 autót érintően, mintegy 300 millió forint korrupciós pénzt adott át 16 vizsgabiztosnak; ők a pénzt egymás között elosztották, így naponta több tízezer forinttal lettek gazdagabbak.

A vizsgabiztosok a korrupciós tevékenységükről tudomással bíró és a vizsgaállomáson dolgozó további négy hivatalos személynek a hallgatásukért cserébe részesedést adtak az átvett vesztegetési pénzből

- tették hozzá.

Az ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést, végleges hatályú közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, az ügyintézők többsége pedig egy-két millió forintos pénzbüntetésre számíthat.

Megjegyezték, hogy több olyan kormánytisztviselő is volt, akinek balatoni ingatlanát, illetve nagyobb értékű új autóját lefoglalták, és szinte mindegyiküknél talált az ügyészség készpénzt, illetve értékpapír- vagy befektetési számlán lévő többmilliós megtakarítást is.

(MTI)