Bár a magyar nyomor messzeségéből-mélységeiből, és az emberhez méltó bérekért való béruniós küzdelem kellős közepéből szemlélve kevésbé tűnhet átérezhetőnek a probléma, a briteknek épp akkor okozza a legnagyobb gondokat a 2010-ben bevezetett közalkalmazotti bérplafon, amikor kiemelt szükségük lenne az intézkedés által érintettek munkájára.
Márpedig méltatlanul alacsony fizetésekért nyugaton sem szeretnek melózni, pláne nem meghalni az emberek.
Ebben az esetben a megfogalmazás ráadásul nem drámai túlzás, ugyanis annak, hogy az angol közalkalmazottak bére évente csupán 1 százalékkal, mélyen az infláció alatt nőhet, épp azok isszák meg a levét, akiken a brit társadalom biztonsága a leginkább múlik:
a katonák, a rendőrök és a büntetés-végrehajtásban dolgozók.
Bár a konzervatív kormányzat a napokban olyan gesztusokat tett az érintett csoportok irányába, melyek akár a korlátozás eltörlése felé is mutathatnak, a Nagy-Britanniában kimondottan erős szakszervezetek nem elégedtek meg a rendőrök újabb 1 százalékos fizetésemelésén felül kapott plusz 1 százalék bónusszal, de a börtönőrök érdekképviselete sem repesett az örömtől, amikor kiderült, hogy rendhagyó, 1,7 százalékos emelésre számíthatnak.
A munkásjogi szervezetek sztrájkkal fenyegetnek, ami a mostani körülmények között minden eddiginél sebezhetőbbé teheti Angliát.
A pénzügyminiszer első helyettese, Elizabeth Truss viszont a BBC szerint egészen nyílt utalást tett a financiális nyomás enyhítésére vonatkozóan, amikor arról beszélt, hogy az állami szektor béreit illetően "ideje áttérni egy rugalmasabb szemléletre". Ez akár a bérplafon teljes, vagy részleges eltörlését is jelentheti a jövőben, ám nem tekinthető olyan sziklaszilárd ígéretnek, amilyenre a fegyveres hivatást űzők jelenleg vágynak.
A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy a fegyveres és rendfenntartó erők vezetői figyelmeztették a kormányt: az ő költségvetésükből szinte képtelenség lesz kigazdálkodni a tervezett emeléseket. Azt viszont egyelőre nem tudni, melyek azok a "meglévő források", melyekből a May-kormányzat finanszírozna akár egy inflációt is meghaladó béremelést.
Talpra álló szerencselovagok látóterében
Politikai téren Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt vezetője próbál hasznot húzni a szerencsétlen helyzetből. Most, hogy a vezető ellenzéki szerepért vívott csatákban a jobboldali radikális UKIP elvérzett, Corbynnak sikerült kissé megszilárdítania a pozícióit, és a marxista szlogenek pufogtatása, illetve saját pártjának fölszámolása helyett akár egy torykkal való csatározásra is futja az erejéből.
Corbyn csütörtökön kis híján szakadásba lavírozta a konzervatívok és a Demokratikus Unionista Párt (DUP) törékeny koalícióját, miután a Munkáspárt a parlament alsóházában javaslatot tett a katonai illetmények növelésére, az indítványt pedig jóvá is hagyták a képviselők. Szavazásra csak azért nem került sor, mert a DUP világossá tette, hogy a baloldallal voksolna a kérdésben. Így a kormány inkább lenyelte a békát, és tudomásul vette az indítványt, melynek egyébként semmiféle jogi vonzata nincs, politikailag viszont elég mélyütés volt a toryknak.
Rég nem tapasztalt józanság
A baloldali politikus számára más fórumokon is kapóra jött a közalkalmazottak bérkérdése, melybe ráadásul - hagyományos jó kapcsolataik révén - a szakszervezetek oldalán szállhatott be a küzdelembe:
az érdekvédők Brightonban tartott nagygyűlésén fel is szólalt, kikelve "az alacsony fizetések járványa" ellen.
Becsületére legyen mondva, Corbyn nem maradt a közalkalmazotti bérkérdés keretein belül: az általános gazdasági helyzetről szólva keményen kritizálta a "gátlástalan munkaadókat", akik a technológiai újításokat arra használják, hogy aláássák a munkavállalói jogokat, milliónyi munkás életkörülményeit és akár mentális egészségét is veszélyeztetve ezzel.
A "haknigazdaság" (gig economy) elburjánzását is bírálta, melyben egyszeri feladatokra, projektekre, tehát alkalmi munkára szerződtetik, és általában digitális piactereken keresztül bérelik fel a munkaerőt, teljesen felülírva ezzel a munkásjogok hosszú idő alatt kialakított rendszerét, és az az által nyújtott biztonságot.
Kiemelte, hogy a munkáltatók sokszor még a minimálbért sem hajlandóak megadni az alkalmazottaknak (sok brit munkavállalót arra kényszerítenek főnökeik, hogy magánvállalkozóként jelentsék be magukat, így érik el, hogy más fizetési konstrukció vonatkozzanak rájuk - a szerk.), ahogy a szabadság, a betegszabadság és a nyolcórás munkaidő intézményei is kezdenek áldozatul esni az üzletemberek mohóságának és az ezt kiszolgáló új munkakörülményeknek.
A forró kását kerülgetve
A kisemberek valóságához hosszú idő óta először konvergáló pártvezér ugyanakkor, a korábbi megmondásával ellentétben, arra a brit, és tágabb értelemben európai tabura, ami a fizetések alacsony voltát leginkább generálja, a kampányhajrában már nem akart olyan élesen rávilágítani:
a túlnyomó részt kelet-európai vendégmunkás tömegek szigetországi jelenléte most nem jelent meg markánsan a politikai korrektséghez továbbra is görcsösen ragaszkodó Corbyn mondandójában.
Holott épp ezt használja ki lelkiismeretlenül az a nagytőke, ami a brit melósok fizetését az egyre kevesebbért kizsákmányolt vendégmunkások bérszínvonalára tornázza le (lehet fanyalogni a megfogalmazáson, de attól, hogy a kinti bér az itthoni sokszorosa, angol viszonylatban nem a k-európai munkaerő az anyagilag legelkényeztetettebb, hiába szeretik ezt egyesek bemagyarázni maguknak és másoknak - a szerk.).
A Corbyn által is említett jelenségek és a munkakörülmények drasztikus átrendeződése ráadásul a keletről érkező munkaerőt éppúgy érinti, mint az őshonos dolgozókat, sőt velük jobban ki is tudnak szúrni a cégek, hiszen idegen terepen mozognak, sokkal könnyebben elveszíthetik állásaikat és mivel alapjáraton kevésbé érzékenyek a munkakörülményeikre, sokkal könnyebben kiszipolyozhatók.
Nem élnének tovább a keleti csórókból a britek
Jeremy Corbyn a BBC televízió politikai magazinműsorában kijelentette: a Labour a brit EU-tagság megszűnése után a brit gazdaság mindenkori munkapiaci igényeihez szabva határozná meg a munkaerő-bevándorlás szabályozását.Corbyn szerint Nagy-Britanniában továbbra is dolgoznának európai munkavállalók, csakúgy, mint brit munkavállalók az Európai Unió tagországaiban, véget érne viszont "az alulfizetett munkások nagybani importja Közép-Európából".