Nagyon sok kínai ruha égett el

A Golgota utcai raktárépület teljesen kiégett. Senki nem tartózkodott odabent.

Tizenkilenc járművel vonultak a tűzoltók a Golgota úti helyszínre. Az első információk szerint az épületben senki nem tartózkodott - írták délután.

ert

sdf

Arra kérik a fővárosban közlekedő autósokat, hogy segítsék a tűzoltó gépjárművek akadálytalan közlekedését, mert tizenkilenc hivatásos és két önkéntes tűzoltó gépjárművét riasztottak a helyszínre, de a nagyobb részük még úton van a helyszínre. Az oltást megnehezíti a délutáni csúcsforgalom is.

A füstoszlop az egész városból látszik.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, az épületet - amelynek beszakadt a tetőszerkezete - életveszélyessé nyilvánították, így oda a tűzoltók sem léphetnek be. Hozzátette: a tűzoltók nyolc vízsugárral és négy emelővel dolgoznak, az oltásban több mint hatvan tűzoltó vesz részt huszonnyolc járművel.