Nagyvonalú Izrael: elengednék a jogtalanul fogva tartott palesztin rabot

Izrael felajánlotta szerdán, hogy még idén szabadon engedi azt a palesztin foglyot, aki már több mint két hónapja nem vesz magához ételt, mert érdemi indoklás nélkül tartják fogva.

A Palesztin Nemzeti Hatóság egyik tisztségviselője szerint az izraeli katonai ügyészség azt közölte, hogy Mohamed Alant kiengedi a börtönből november 3-án, vagyis amikor lejár a hat hónapos - és egyszer már megújított - adminisztratív fogsága, amelyet úgy tölt, hogy sem ítélet, sem pedig vád nincs ellene. Izraelnek nem áll szándékában meghosszabbítani Alan őrizetbe vételét - tette hozzá Ísza Karake a Maan független palesztin hírügynökség közlése szerint.

A 31 éves palesztin fogoly, aki az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezet feltételezett tagja, 64 napja folytat éhségsztrájkot, így tiltakozva tavaly novemberi bebörtönzése ellen. Alan egy időre kómába is esett.

Ügyvédje kedden arra figyelmeztetett, hogy ha az ügyben nem születik megoldás, védence, akit jelenleg egy kórházban kezelnek - intravénásan kap tápanyagokat -, szerdán le fog mondani az orvosi segítségről. Mint az ügyvéd hozzátette, az orvosok tiszteletben tartják a palesztin férfi arra vonatkozó kérését, hogy ne vessék alá kényszertáplálásnak. Ez utóbbit ugyan lehetővé teszi egy júliusban elfogadott - vitatott - izraeli törvény, de a helyi orvostársadalom a jogszabályt elutasította és a legfelső bíróságon megtámadta.

Mohamed Alan alakja az Izrael elleni palesztin küzdelem szimbólumává vált, és a zsidó államban vitát indított el arról, hogy szabadon kell-e engedni vagy inkább hagyni kell meghalni. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi reagált-e az izraeli ajánlatra.