Négy góllal verték Kanadát a női pólósok

A barátságos mérkőzésen, amelyet a nemzeti ünnepen telt ház mellett rendeztek meg a margitszigeti Hajós uszodában, ugyanaz a 13 játékos kapott helyet Bíró Attila szövetségi kapitány együttesében, aki kiharcolta a riói olimpiai részvételt is érő kontinensbajnoki címet.
 
A nyitónegyedben csaknem végig az észak-amerikaiak vezettek, de minden alkalommal sikerült egyenlíteni. Először a csapatkapitány Keszthelyi Rita révén, aki szabaddobásból, majd emberelőnyben átlövésből volt eredményes (2-2), utána pedig a megúszó Tóth Ildikó jóvoltából (3-3). Az első szünet előtt közvetlenül Antal Dóra parádés csavargóllal alakította 4-3-ra az állást.
 
A második nyolc percet az Eb-aranyérmes gárda Keszthelyi pontos pattintott lövésével kezdte (5-3), Bujka Barbara bombájával és Czigány Dóra távoli nagy lövésével folytatta (7-3). Bár a kanadaiak keményen védekeztek, ez is hatástalan eszköz volt a magyar csapattal szemben, amelyből Takács Orsolya a "világ végéről" is betalált (8-3). A nagyszünet előtt a vártnál is jobban játszó hazai együttesből még Keszthelyi vette be - büntetőből - a rivális kapuját (9-3), kanadai szépítést követően pedig Kisteleki Hanna célzott pontosan (10-4).
 
A harmadik játékrésznek a tetemes előny birtokában kevésbé energikusan vágtak neki a magyarok, a kanadaiak ki is használták a házigazdák visszafogottságát és feljöttek 10-7-re. A negyed közepén végre Bujka balja villant, majd egy újabb vendégtalálatra válaszul Keszthelyi zúdította jó helyre a labdát (12-8).
 
A befejező negyed 12-9-cel indult, ám mielőtt még szorosabbá vált volna az állás, Bujka belőtte a javára megítélt büntetőt (13-9). Az áprilisi, hollandiai olimpiai kvalifikációs tornára készülő kanadai csapat nem adta fel (13-10), de Bujka újabb, látványos centerezésével visszaállt a négygólos különbség, s ugyanez történt a másik center, Tóth lökete nyomán is (15-11). Már eldőlni látszott a mérkőzés, amikor váratlanul kétszer egymás után a rivális volt eredményes, Takács a legjobbkor lőtt nagyon pontosan, Bujka pedig biztossá tette a magyar sikert (17-13). Czigány pattintásos góljára a dudaszó pillanatában érkezett felelet, így 18-14 lett a vége. 
 
A Hajós uszodát dugig megtöltő, mintegy 1000 főnyi közönség zajos tetszésnyilvánítással köszönte meg a kontinensbajnok együttes játékát, amely a szerbiai Eb-győzelem után először pólózott hazai környezetben.