Negyedannyi tanár sem állt munkába idén, mint amennyien 2018-ban elkezdték a képzést

Negyedannyi tanár sem állt munkába idén, mint amennyien 2018-ban elkezdték a képzést

Egyre égetőbb probléma a tanárhiány. A 2022/2023-as tanév végére több mint 3800 pedagógus lépett ki a rendszerből. Jól láthatóan óriási bukás az Orbán-kormány csak szavak szintjén létező oktatáspolitikája.

Összesen 2231 pályakezdő pedagógus kezdte meg a munkát a 2023/2024-es tanévben – ez derült ki az Oktatási Hivatal (OH) a 2023. októberi köznevelési statisztikájából, amit a Népszava szerzett meg. A pályára lépők száma még mindig csak töredéke azoknak, akik 2018-ban kezdték meg a pedagógusképzést. Mint ismert, a tanárképzés 5 évig tart. A felvi.hu 2018-as adatai szerint az általános felvételi eljárásban 17 800-an, a pótfelvételi során pedig további 1005 fő jelentkezett a pedagógusképzésbe.

Vagyis csak töredékük állt munkába.

A lap ugyanis azt írja, a tavaszi felvételit követően 9289 főt vettek fel, a pótfelvételi után pedig 439 főt, így 2018 szeptemberében összesen 9728-en kezdték meg a pedagógusképzést. Azok viszont, akik befejezték a képzés, majd tavaly frissdiplomásként el is kezdték a pályát, ennek mindössze 22,9 százaléka.

A pályakezdő pedagógusokra vonatkozó adatok kapcsán a cikk kitért arra is, hogy a tanárhiányt érdemben az sem enyhítette, hogy az idei tanévben több mint 2200 új pedagógus került be a rendszerbe. A KSH múlt heti adatai szerint a mostani tanévre 1610 fővel csökkent a fő munkaviszony keretében foglalkoztatott pedagógusok száma az előző tanévhez képest.

Ez azt jelenti, hogy

bár kicsivel emelkedett a pályakezdők száma, a pedagógusok összlétszáma még így is csökkent.

Mindent egybevetve az látszik, hogy

a 2022/2023-as tanév végére 3800-nál is több pedagógus lépett ki a rendszerből, hiányukat pedig a pályakezdőkkel sem sikerült pótolni.

A Népszava azt írja, a 2023-as tanévben a felvettek száma a rendes, illetve a pótfelvételivel együtt 12 796 fő. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy közülük mennyien szereznek majd diplomát és kezdenek el tanárként dolgozni.

Mint arról beszámoltunk, a tavaly őszi tanévkezdés a közoktatásban dolgozó pedagógusok számára egyúttal azt is jelentette, hogy dönteniük kell, elfogadják-e a „bosszútörvény” néven elhíresült státusztörvény jelentette változásokat, amely a korábbiaknál szigorúbb keretek közé szorította a tanári életpályát. Az Átlátszó által a tankerületi központoktól kikért adatokból az derült ki decemberben, hogy 2023-ban összesen 4314 tanár szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát.

(Címlapkép: A 6.c osztály tanulói a dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a tanévnyitó napján, 2018. szeptember 3-án. MTI/Illyés Tibor)