Negyvenöt rúgás - kilenc éve gyilkolták meg Szögi Lajost

Kilenc esztendővel ezelőtt ezen a napon ölték meg Olaszliszkán Szögi Lajost. Minden idők egyik legrettenetesebb magyarországi gyilkossága egy egész országot szembesített a cigánysorok mélyén lappangó pokollal.

2006. október 15-én Szögi Lajos tiszavasvári földrajz-biológia szakos tanár Vámosújfaluba tartott. Olaszliszkán az autója elé ugrott egy 11 éves cigány kislány, Kitti. Bár a kocsi nem is ért hozzá, a gyerek az árokba esett. Szögi megpróbált kiszállni, hogy megnézze, nem történt-e baj. Ám ekkor a kislány rokonai rárontottak, kirángatták az autóból, és bestiális kegyetlenséggel agyonverték. Két, 14, és 5 esztendős lánya végignézte, ahogyan meglincselik az édesapjukat.

45  ütést és rúgást mértek a védtelen emberre.

A kislány anyja azt ordibálta: "Öljétek meg a magyart, meghalt a gyerek!". Holott Kitti akkor már beszaladt a ház udvarába, és próbálta lenyugtatni az anyját, hogy él, és semmi baja.
 
Az elkövetők a tárgyaláson arra hivatkoztak, hogy családjukban évekkel korábban történt egy hasonló, de halálos kimenetelű baleset, és ez a trauma váltotta ki belőlük a vadállati agressziót. Hogy az első pillanatban megijedtek, és feldühödtek, az még hihető. De ez után még

negyvenötször lett volna alkalmuk rá, hogy abbahagyják az őrjöngést.

Negyvenöt lehetőségük volt rá, hogy legalább emberi mivoltuk rongyos maradványait megőrizzék. Nem tették. Mert semmilyen emberi mivoltuk nem volt. És ez az igazi döbbenet. Ez volt az, amely "egyszerű" gyilkosságnál többé tette ezt az esetet. Ez volt az, ami miatt egy család rettenetes tragédiáján túl egy egész ország vérfagyasztó sokkélményévé vált ez a lincselés. Sokan próbálták sugallni, hogy pusztán csak "egyedi, elszigetelt" esetről van szó. Való igaz, nem lincselnek meg minden nap embereket az utcán. De mégis, milliók érezték akkor és azóta is: másról is szólt ez a történet.

Mert az olaszliszkai iszonyat egyetlen, hidegleléses pillanatra felrántotta a közöny, a szemérmes hallgatás, a polkorrekt hümmögés függönyét, és mögötte felsejlett az a pokol, amiről évtizedeken át nem vettünk tudomást. A cigánysorok iszonyatos egzisztenciális, szellemi és erkölcsi nyomorúságának talaján szárba szökkent éjsötét gyűlölet és mindennapi barbarizmus. Egy egész ország arcán csattantak ostorként az egy pillanat alatt szörnyeteggé váló anya szájából felbuggyanó szavak:

"Öljétek meg a magyart!"

Azóta nem tudjuk se kiköpni, se lenyelni ezt a rettenetet. De legalább elkezdtük rágni. Legalább azóta már nyíltan és egyre nyíltabban beszélünk arról, hogy valahol borzasztóan utat tévesztettünk, hogy valamit nagyon rosszul csinálunk. Hogy a cigány-magyar viszony egymás mellett (f)élésből csak akkor válhat együtt élés, ha radikálisan szakítunk az elmúlt évtizedek hazugságával. Amely magyar emberek százezreit tette saját otthonában rettegő páriává, és cigányok tömegeit süllyesztette a legmélyebb emberalatti létezésbe. Ahol már nincs se hit, se remény. És éppen ezért nincs jó, se rossz, se bűn, se bűnhődés. Ahol már csak az ököljog véres igazsága létezik, és lényegében az egész élet várakozás az alkalomra, amikor a lelkek mélyén összegyűlt pokoli indulatokat szabadjára lehet engedni.

Szögi Lajosnak ma kopjafája áll Olaszliszkán, utcát neveztek el róla Tiszavasváriban, minden esztendőben túrát szerveznek emlékére. Szép, és nagyon fontos gesztusok. Ám a pokol, amelynek vérszomjas teremtényei őt azon a végzetes napon elpusztították, ma is itt hullámzik körülöttünk. Tartozunk az emlékének azzal, hogy ezzel a pokollal legalább szembenézzünk, és felvegyük vele a harcot. Magyarok, cigányok, jobbosok, és balosok. Mindannyian együtt. Ha nem tesszük, előbb-utóbb az egész országot el fogja nyelni - és akkor
mindannyian meglincseltek, vagy lincselők leszünk.
Halott emberek, vagy élő embertelenek.
 
Már tegnap is késő lett volna elkezdeni a munkát - de ettől még holnap muszáj lesz. Különben nem lesz holnapután...