Nekik köszönhetjük a jó időt

Biztosan akadnak még olyanok kis hazánkban is, akik még nem néztek farkasszemet a hagyomány szerint a törökök, de a népszokás szerint a tél elűzéséért is felelős szőrös rémekkel.

Egy horvát népcsoport, amely csak és kizárólag katolikus vallású a mai napig is, egy igazán furfangos tett miatt írta be magát az emlékezetünkbe. A történetmesélők úgy tartják, hogy a sokácok a török megszállás idején a hódítók elől a Mohács-szigetre menekültek, majd maszkokat faragtak maguknak, azokat állatvérrel kenték be, szőrméket és mindenféle zörgő tárgyakat akasztottak magukra, és úgy lepték meg a törököket, akik a legenda szerint annyira megijedtek tőlük, hogy rémülten menekültek a városból.
 
A városban azóta is nagy hagyománya van a farsang idején tartott hatnapos busójárásnak, amely a népszokásban télűző és tavaszköszöntő eseményként is megőrződött. 
 
Idén sem volt ez másképp, mintegy 1200 busó vonult fel, rettenetesebbnél rettenetesebb álarcokban, humorosabbnál humorosabb járműveken, hangos kereplőkkel, elfátyolozott lányokkal, miközben a több tízezres közönség egyes hölgytagjaival tréfálkoztak, és persze nem utolsósorban máglyát gyújtottak a főtéren, ahol szimbolikusan elégették a telet, és önfeledt tánccal ünnepelték meg a tavaszt.
 
Ha idén lemaradt róla, akkor a Húshagyókedden még pótolhatja az élményt, bár alapvetően a turisták számára a vasárnapi programok a legvonzóbbak, így érdemes a következő esztendőre időben készülni, hogy megtapasztalhassa a számos hazai és határon túli (magyarul vagy horvátul beszélő) sokác részvételével zajló egyedi, az emberiség szellemi kulturális örökségeinek UNESCO-listáján szereplő mulatságot.
 
Addig is ajánljuk a Daily News Hungary-től kapott képeket, amelyek az idei vasárnapon készültek.