Nem jelent meg a karinthys tanárok kirúgását elrendelő tankerületi vezető az előkészítő ülésen

Nem jelent meg a karinthys tanárok kirúgását elrendelő tankerületi vezető az előkészítő ülésen

A karinthys pedagógusok szerint a tankerület a kirúgásokkal meg akarta félemlíteni a pedagógusokat.

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a hat pedagógusnak a pere, akiket a Külső-Pesti Tankerületi Központ polgári engedetlenségben való részvétel miatt rúgtak ki a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból még tavaly novemberben. A Telex tudósítása szerint, az előkészítő tárgyaláson mind a hat tanár megjelent, azonban a tanárok kirúgását elrendelő tankerületi vezetőt csak ügyvédje képviselte, de lap úgy tudja, a tankerület vezetőjét később egészen biztos, hogy be fogják idézni.

A tárgyalás elején a bíró érdeklődött, hogy van-e hajlandóság a felekben a peren kívüli megegyezésben.

A tanárok jogi képviselője közölte, ha a kirúgott tanárokat azonnali hatállyal visszaveszik a korábbi pozíciójukba, kifizetnek nekik fejenként egymillió forint sérelemdíjat, továbbá a tankerület kiad egy nyilatkozatot, amiben elnézést kér azoktól a tanártoktól, akik a Külső-Pesti Tankerülethez tartoznak és a polgári engedetlenség miatt hátrány érte őket – ebben az esetben elállnak a tárgyalástól.

A tankerület távol maradt vezetőjének jogi képviselője erre annyit mondott,

nincs felhatalmazása arra, hogy konkrét választ adjon, de továbbítja a feltételeket ügyfelének.

A felperes tanárok erre kijelentették, kérik a tárgyalás lefolytatását, de megváltoztatják eredeti keresetüket, és a kirúgott pedagógusok közül senki sem kéri a pozíciójukba való visszahelyezést.

A karinthys pedagógusok a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése és az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt indítottak pert, és szerintük a kirúgásuk aránytalan és eltúlzott volt. Véleményük szerint a tankerület a kirúgásokkal meg akarta félemlíteni a pedagógusokat. Ezzel szemben a tankerület állítja, hogy a tanárok kirúgásával nem volt ilyen céljuk, és a véleménynyilvánításukat sem akarták korlátozni. Az első tárgyaláson még a perfelvétel zajlik, a következő tárgyalás csütörtökön lesz, de az ítélethirdetésig még többször találkoznak a felek.

Nem ez az egyetlen per, ami a közelmúltban elbocsátott tanárok ügyében zajlik. A hónap elején egy vörösmartys és egy eötvösös pedagógus ügyében is megindult a jogi procedúra, ők közösen indítottak munkaügyi pert a Belső-Pesti Tankerület ellen. Az itt született beszámolók szerint a perfelvétel során a tankerület vezetője többször is ellentmondásba keveredett, a tárgyalás egy pontján a bírőnőnek figyelmeztetnie is kellett őt, hogy igazmondási kötelezettsége van.

Címlapkép: Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szolidaritási tüntetése a kirúgott tanárok érdekében a Műegyetem rakparton 2022. október 23-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd