Nem az elnökség, a felügyelőbizottság mondott le

A Magyar Paralimpiai Bizottság felügyelőbizottsága lemondott. E testület döntésére vár az érdekes ügyekbe keveredő Gömöri Zsolt vezette elnökség.

A hírt Hegedűs Lajos, a testület egyik volt tagja is megerősítette. Elmondta azt is, hogy a felügyelőbizottság rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte. Az MPB honlapja szerint a felügyelő bizottság három tagja Molnár Zoltán egykori MOB-főtitkár, Hegedűs Lajos és Csikós Mihályné.
 
A hvg.hu szerdán még arról kapott információt az MPB-től, hogy a gyanús pénzügyeket vizsgáló fb nagyban dolgozik. „A felügyelőbizottság tájékoztatása szerint a célvizsgálat az utolsó szakaszban van, amint elkészül a végleges jelentés, nyilvánosságra hozzuk a tartalmát. (Ez azt jelenti, hogy a felügyelőbizottság bekért még néhány adatot és ezek feldolgozása után lesz kész a teljes jelentés.)”
 
Az MPB elnöksége korábban azt mondta, bármilyen döntést csak az fb vizsgálata után hoz.
 
A lemondásra több paralimpikon és a Jobbik által is többször felszólított Gömöri Zsolt elnök az ügy kirobbanása óta arra hivatkozik, hogy megvárja az fb jelentését.