Nem elég lojális a központi média a kínai elnök szerint

Hszi Csin-ping szerint a közvélemény befolyásolásához megújúló koncepciókra, hatékony eszközökre, az új média adta lehetőségek kihasználására van szükség.

A KKP sajtómunkájáról szóló szimpóziumon az állampárt első embere mintegy 180 résztvevő előtt beszélt, miután sorban felkereste a Zsenmin Zsipao című központi pártlap szerkesztőségét, majd az állami Hszinhua hírügynökség központját és végül a központi televízió, a CCTV stúdiójában is látogatást tett.

Hszi mindenütt a minőségi újságírásra bíztatta a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, azt hangoztatva, hogy a riportereknek a pártkáderek munkastílusára vonatkozó alapos oknyomozó munkát kell végezniük. Mint fogalmazott, a közvélemény ellenőrző szerepe és a pozitív nyilvánosság a sajtó egymással összeegyeztethető funkciói.

Arra bíztatta a médiumokat, hogy vállalják fel a társadalmi problémák megjelenítését a helyes út melletti kiállással és a rossz elutasításával. A "kritikus újságírás" során pedig támaszkodjanak a tényekre és az objektív elemzésekre.

Hszi azt is megjegyezte, a közvélemény befolyásolásához megújúló koncepciókra, hatékony eszközökre, az új média adta lehetőségek kihasználására van szükség. Az üres szónoklatok csak fárasztják az embereket - jegyezte meg. Egyúttal arra bíztatta a nagy, immár nemzetközi szinten is megjelenő sajtóorgánumokat, hogy hallassák hangjukat külföldön, növeljék globális befolyásukat.

A Hszi "körútjáról" megjelent beszámolókat követően Kína szókimondásáról ismert egyik ingatlanmágnása, Zsen Cse-csiang nyomban közzé tette véleményét a mikroblogján, amelyet 16 millió ember követ. Eszerint az adófizetők pénzéből finanszírozott médiának a köz szolgálata a kötelessége és nem a (párt) vezetőségé.

Az üzleti életből visszavonult, 60-as éveinek közepén járó Zsent - akit botrányos kijelentései miatt a kínai Donald Trumpnak is hívtak már - hétfőn a KKP pekingi városi bizottságának portálján "pártellenessége" miatt azonnal megtámadták. A qianlong.com című oldalon azt állították, hogy Zsen, aki egyébként tagja a KKP-nak, a nyugati típusú alkotmányos berendezkedés híve, s egyike azoknak, akik a tőkés tulajdonosok által kézben tartott médiát szeretnének.

Zsen bejegyzését közben törölték, ám azt nem tudni, hogy ezt ő tette, vagy blogjának szolgáltatója.