Nem építik tovább a 4-es metrót

Az eredeti tervekkel ellentétben nem fogják tovább építeni a 4-es metró vonalát.

A nemzeti párt pénteki közleményében emlékeztetett, hogy a miniszter válaszában kiemelte: a fővárosi önkormányzat közlekedésszervezési társaságának elsődleges feladata jelenleg a 4-es metróvonal jobb kihasználtságának biztosítása. Mint ismert, Kupper András a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjeként 2006-ban kijelentette: „nem csak a 4-es metrót kell kivinni egyfelől Rákospalotáig, másfelől a Budaörsi Virágpiacig, hanem a be nem fejezett 3-as metrót is meg kell hosszabbítani Káposztásmegyerig.”
 
Novák Előd, aki újbudai választókerületi elnök, illetve a Jobbik alelnöke és Szávay István zuglói választókerületi elnök, aki szintén pártalelnök azt írták, hogy "rendkívül csalódottak vagyunk, hogy a Fidesz kormányzópártként már egyáltalán nem tartja fontosnak a négyes metró bővítését, s ezzel ismételten bizonyította: jól csengő választási ígéreteiket nem tartják be, a budapestiek pedig csak addig fontosak számukra, amíg voksaikat le nem adják rájuk".
 
Hozzátették, hogy a Jobbik a jövőben is küzdeni fog a metróvonalak fejlesztéséért és bővítéséért. Meggyőződésük ugyanis, hogy a további bővítések rentábilissá tennék a metróvonal üzemeltetését és a környezetvédelem ügyének is sokat használnának.