„Nem lenne szükség kampányra, ha a családok éreznék a sikereket”

„Tájékoztató kampányt” indít a kormány, hogy nyilvánvalóvá tegye, a magyar reformok működnek. A Jobbik szerint az egész csak az új oligarchák kifizetésére jó.

Kovács Zoltán kormányszóvivő mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a következő napokban kezdődő és szeptember végéig tartó „tájékoztató kampányban” egyebek mellett család- és adópolitikai intézkedéseket, életpályamodelleket akarnak bemutatni plakátokon, a sajtóban és internetes felületeken. A kampányra nettó 600 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre – tudatta.
 
A kormányszóvivő szerint az elmúlt időszak alapján látszik, hogy a Magyarország által választott út kifizetődő. Kiemelte, hogy a magyar gazdaság 2010 óta több mint 10 százalékkal nőtt, ami önmagában is optimizmusra okot adó teljesítmény.

Jobbik: ez kormánypropaganda

Értelmetlen pénzszórásnak tartja az újabb sikerpropagandát a Jobbik. „Úgy látszik, Orbán Viktor nagyon gyorsan ki akarja fizetni új oligarcháit, akik immár ismét hirdethetnek lámpaoszlopokon, autópályák melletti óriásplakátokon is. A korrupcióval megszerzett hirdetési felületeket ismét elárasztják a kormányzati öntömjénezés szlogenjei” – írta a nemzeti párt az Alfahírhez eljuttatott reagáló közleményében.
 
A Jobbik szerint
„nem lenne szükség ilyen kampányra, ha a magyar családok valóban éreznék a kormányzati sikereket”.
Mint közölték, a kampány hazug, hiszen az Orbán-kormány számos olyan intézkedést meghozott az IMF vagy az EU kényszere nélkül is, melyre a görögök a nemzetközi hitelezői kör nyomása ellenére vasárnap nemet mondtak. Emlékeztettek arra, hogy a hellén állam szavazói elutasították az áfaemelést, az adókedvezmények eltörlését, a nyugdíjak befagyasztását, a nyugdíjkorhatár emelését – a Fidesz pedig áfát emelt, eltörölte az adókedvezményeket, újra dolgozni kényszerítette a már nyugdíjba vonult munkavállalókat.
 
„A Jobbik kormányon fel fogja számolni a fideszkorrupciót, eltörli a kormányzati propagandát, és olyan fenntartható gazdasági növekedést biztosító adórendszert fog kialakítani, melynek sikereit a magyar családok nem fideszes oligarchák hirdetései, hanem saját életük jobbra fordulása révén fogják megtapasztalni” – közölte a nemzeti párt.