Nem nyugszik az Iszlám Állam bangladesi szárnya, túszokat ejtett

Egy rendőr életét vesztette és 35 ember megsebesült.


A Times of India indiai lap szerint a túszejtők és a rendőrök között  kialakult lövöldözésben legalább egy rendőr életét vesztette és 35 ember megsebesült. Az indiai lap értesülése szerint egy másik, korábban sebesüléseket szenvedett rendőr is elhunyt.  A legfrissebb jelentések szerint fegyverharc folyik a támadók és a hatóságok között, a túszok állapotáról egyelőre nincsenek információk. 

Az Iszlám Állam a dzsihadista szervezethez köthető Amak hírügynökségen keresztül  azt állította, hogy ő követte el a támadást. Az Amak szerint több mint 20 embert öltek meg a fegyveresek. Benazir Ahmed, az RAB elit bűnmegelőzési erők parancsnoka elmondta: a biztonsági erők  arra törekszenek, hogy megmentsék az étteremben rekedt emberek életét. Hozzátette, a fegyveresek robbanószerkezeteket dobtak a hatóságok irányába. 

Bangladesi televíziós adók szerint a támadók a főváros Gulshan kerületében lévő, Holey Artisan étterem vendégeit és dolgozóit ejtették túszul. Értesülések szerint a biztonsági szolgálatok lezárták a területet, lövöldözésre került sor és robbanások hallatszottak. A Jamuna helyi televíziónak nyilatkozó egyik alkalmazott - aki el tudott menekülni az étteremből -  azt állította, hogy a támadók azt hajtogatták: Allahu Akbar! (Allah a legnagyobb).

A hagyományosan mérsékelt muzulmán többségű országként számon tartott Bangladesben az utóbbi időben jelentősen megnőttek a vallási indíttatású erőszakos bűncselekmények száma. Mintegy kéttucat világi írót, vallási kisebbséghez tartozót, aktivistát és külföldi segélymunkást gyilkoltak meg 2013 óta fegyveres támadók. Az utóbbi hónapokban pedig a támadások gyakorisága is nőtt, pénteken egy hindu templom dolgozóját kaszabolta halálra legalább három támadó.