Nem piti: Lázár minisztériuma 949 milliárdot kap

949 milliárd

A miniszterelnökségi fejezetben 47 milliárdos bevétellel is számolnak, így a költségvetési támogatás 903 milliárd lesz. Ezen belül magának a Miniszterelnökségnek a jövő évi költségvetése mintegy 33 milliárd forint, ebből működési - személyi, dologi - kiadás 20 milliárd, felhalmozásra, beruházásokra több mint 9 milliárd jut, és számolnak 4 milliárdos működési bevétellel is.

A központi kezelésű előirányzatok működési kiadásai közül a rendkívüli kormányzati intézkedések 110 milliárd, az Országvédelmi Alap 60 milliárd, a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja 20 milliárd, különféle kifizetések 4,6 milliárd, ágazati életpályák és bérintézkedések pedig 180,6 milliárd. (Ez utóbbi mintegy 45 milliárddal több az ideinél.)

A megyei és járási kormányhivatalok jövő évi költségvetése mintegy 210 milliárdos lesz, ebből működési - személyi, dologi - kiadás mintegy 165 milliárd forint, beruházásokra mintegy 3,5 milliárd jut, ugyanakkor 38 milliárdos működési bevétellel is számolnak.

A felhalmozási, beruházási rovat kiadásai között szerepel a Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 99,7 milliárdos tőkeemelése.

A Nemzeti Hauszmann Terv működési kiadása 1,3 milliárd, a beruházási kiadása 17 milliárd, a Modern Városok Program beruházásaira 152 milliárd jut, a régi Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciójára pedig 26 milliárd.

A Ludovika Campus jövő évi 12,5 milliárdos költségvetéséből 5,5 milliárd a működési kiadás és 7 milliárd a felhalmozási, beruházási kiadás. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem jövő évi költségvetése mintegy 10 milliárd forint lesz, ebből több mint 7 milliárd a működési - személyi, dologi - kiadás, továbbá számolnak 2,8 milliárdos működési bevétellel is.

Több mint a dupláját éri Rogán a határon túli magyaroknak

Ahogy arról beszámoltunk, több mint 15 milliárd forintot kapna a jövő évi költségvetésből Rogán Antal propagandaminisztériuma kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra, ezzel szemben a határon túli magyarok programjaira, nemzetpolitikai tevékenységre mindössze 6,5 milliárd jut.

 

A kormányablakprogram megvalósításának működési kiadása jövőre 3,9 milliárd, beruházási kiadása pedig 2,3 milliárd lesz.

A Miniszterelnökség költségvetési fejezetében szerepel még 340 milliós uniós fejlesztés is.