Nem tetszett a spanyoloknak Ciprasz kijelentése

A görög kormányfő szombaton egy athéni pártrendezvényen beszélt arról, hogy szerinte Görögországgal szemben létrejött egy Madrid-Lisszabon tengely. A két dél-európai ország igyekezett tönkretenni a görög kormányt, és megbuktatni az euróövezeti pénzügyminiszterekkel folytatott tárgyalásokat a görög adósságválság rendezéséről – mondta.
 
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök felháborodva reagált a nyilatkozatra, és tiltakozott Jean-Claude Junckernél, az Európai Bizottság elnökénél, illetve Donald Tusknál, az Európa Tanács elnökénél, kérve, hogy tegyenek lépéseket a görög kormányfővel szemben.
 
A spanyol kormány szerint Ciprasz kijelentése „ellentétes a szolidaritás szellemével, amelynek uralnia kellene a tagállamok egymáshoz való viszonyát”, miközben Spanyolország ezt a szolidaritást már jócskán bizonyította, hiszen a görögöknek nyújtott nemzetközi mentőcsomaghoz 26 milliárd euróval járultak hozzá a spanyol adófizetők – áll az El Mundóban.
 
A lap úgy tudja, Portugália is tiltakozik az Európai Uniónál az elhangzottak miatt.