A Fidesz szerint Európát a bevándorláspárti Brüsszel és a baloldal veszélyezteti

Magyarországot meg a mindent átitató kormányzati korrupció. 

Az újabb kormánypárti és baloldali csörtét a szocialisták kezdték azzal, hogy az MSZP "hitvány színjátéknak" minősítette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek az euró bevezetésére vonatkozó nyilatkozatát, a DK pedig arra szólította fel a Fideszt és Orbán Viktort, hogy döntse el: egyetért-e azzal, vagy folytatja harcát az EU ellen.

A Fidesz közleményében azt írta: ugyanazok, akik ma álszent nyilatkozataikban Európáért és az euróért harcolnak, kormányzásuk alatt messze sodorták az országot a fizetőeszköz bevezetésétől, és ha rajtuk múlna, most bevándorlókkal telepítenék be Európát és Magyarországot.

"Európát a bevándorláspárti Brüsszel és a baloldal veszélyezteti, amely végre akarja hajtani a kényszerbetelepítést, ezzel szétterítenék a terrorveszélyt, etnikailag, kulturálisan és vallásilag is tönkretennék Európát" – értékelt a kormánypárt.

A Fidesz megerősítette, hogy Magyarország ma is az unió tagja és a jövőben is az marad, de Brüsszel bevándorlás-politikája elhibázott, és erről Európában elsőként a magyar polgárok mondhatnak véleményt október 2-án.

Vajon a Magyarországot veszélyeztető korrupcióról, a szétrohadó egészségügyről, a lezüllesztett oktatásról, az alacsony életszínvonalról miért nem szorgalmazza ennyire vehemensen kikérni a magyar állampolgárok véleményét a kormány?