The New York Times: Szaúd-Arábia pénzeli a CIA szíriai akcióit

Szaúdi pénzekből finanszírozza az Egyesült Államok az Aszad ellen küzdő csoportok felfegyverzését és kiképzését.

Amióta Barack Obama elnök 2013-ban titokban felhatalmazta a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), hogy kezdje meg a szíriai Aszad-ellenes csoportok felfegyverzését,

a CIA folyamatosan együttműködik a szaúdi hírszerzéssel e csoportok felfegyverzésében

és kiképzésében – írja szombati elemzésében a tekintélyes amerikai liberális napilap. A lap két munkatársa számos amerikai kormányzati és hírszerzési tisztségviselővel beszélt, mindannyian csak nevük mellőzésével voltak hajlandóak nyilatkozni. Az interjúk alapján a lap – miközben részletesen felidézi az amerikai-szaúdi együttműködés elmúlt évtizedeit – azt írja, hogy

a sivatagi királyság mindig nagyvonalúan írta alá a csekkeket a titkos amerikai akciók finanszírozására.

Ez a kiváló kapcsolat most is működik, annak ellenére, hogy Washington diplomáciailag közeledni látszik Teheránhoz, s ezt Rijád nehezményezi.

„A szaúdiak értik, hogy szükségük van ránk, és mi értjük, hogy szükségünk van rájuk”

- mondta a lapnak egyedüliként névvel nyilatkozó Mike Rogers, volt republikánus törvényhozó, aki a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke volt, ám a titkos program részleteit ő sem kívánta felfedni. Szaúd-Arábia ugyan nyíltan támogatja az Aszad-ellenes erőket, ám a CIA titkos akcióiban való részvétele és ezen akciók közvetlen finanszírozása eddig nem került nyilvánosságra. Amerikai tisztségviselők most is csak az együttműködés tényét erősítették meg a The New York Times oknyomozó riportereinek, a szaúdi anyagi támogatás mértékéről nem akartak beszélni. A Platángerenda (Timber Sycamore) névre keresztelt titkos akcióban - a lap szerint - részt vesz Katar is, amely a kiképzéshez egy egyik katonai bázisát bocsátotta rendelkezésre. A kiképzési programban részt vállal Jordánia is, ám a hásimita királyság ezzel kapcsolatos költségeit Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok fedezi.

Ron Wyden, oregoni demokrata párti szenátor a kongresszusban felvetette, hogy

Washingtonnak nem kellene igénybe vennie szaúdi pénzeket,

ám a szenátor a The New York Timesnak nem akart nyilatkozni erről. Ugyanakkor az irodája - az interjúkérés után - közleményt adott ki, amelyben nagyobb átláthatóságot szorgalmazott bizonyos ügyekben.

Nem is olyan régen a The New York Times hasábjain egy neves algériai író és Közel-Kelet-szakértő éppen a The New York Times-ban azt írta:

Szaúd-Arábia maga az Iszlám Állam.