Nőellenes feminizmus, avagy a nők tündérségéről

Ez a radikális feminizmus ugyanis valójában nőellenes. Kislány-, hajadon- és anyaellenes. Ugyanis a kislánynak legszívesebben nem hagyná, hogy egészséges szemérmességét, ártatlanságát megőrizze, az ifjúnak, hogy harmonikus, a békés kapcsolathoz és a kölcsönös tisztelethez szükséges párkapcsolatot ápoljon, az anyának pedig nem engedné, hogy a gyermekeire annyi időt szánjon és törődést adjon, amennyit egy áldott anyai szív kíván.
 
Mert mondhatjuk úgy is, e világban a nők olyanok, mint a tündérek. Ahogy Madách Imre Az ember tragédiája című művének első színében hallhatjuk Évától: 
„Én meg lugost csinálok, éppen ollyat, 
Mint az előbbi, s így körénk varázsolom 
A vesztett Édent.”
Ha jól megfigyelünk egy női arcot, olyan, mintha nem is emberi, hanem földöntúli, édeni arcot szemlélnék. Finom orr, sima bőr, akárha egy tündérleány volna. Egy darab az elfeledett Paradicsomból. Mondják is: „a szebbik nem”. Mert valami olyan szépséget kölcsönzött az égtől e nem, amely a másiknak nem velejárója. De nem csak kívülről, nem csak a női test szépsége vonatkozásában láthatjuk ezt beigazoltnak. Hanem mi, nők, ha felidézzük azokat a pillanatokat, amikor igazán kiegyensúlyozottan, nyugodt, biztonságos boldogságban éreztük magunkat, azt láthatjuk, hogy ezen pillanatokban, egy-egy dicsérő szó, a kétkezi művészi alkotásban való elmerülés, vagy egyszerűen egy igazi, habos fürdés, vagy hajmosás, hajfésülgetés következtében mintha valami mesébe kerültünk volna át, ahol a világ még romlatlan, a madarak szerelmes dalt csicseregnek, virágillat leng mindenütt, mi pedig a tündér vagyunk, akinek minden mozdulata kecses, minden szava mézzel teljes, mégis habkönnyű, és minden lépte olyan ívű, akár a tánclépések a harmatos virágszirmokon.
 
És ez az a belső tündériség, ami a lehető legtávolabb áll az elvetemült feminizmus leplezetlen fekete hollóbanyáinak károgásától és szellemidéző, bűbájoló körtáncuktól. Nem azért nem kérünk a feminizmusból, mert nem akarnánk tanulni, vagy akár dolgozni, hanem mert egy ilyen tündérgyilkos magatartást folytat a világban, és mi, akik tudjuk, hogy valójában „álruhás” tündérek vagyunk, nem kérünk saját, boldog tündérségünk megrontásából és a világból való kiirtásából.